Hirdetés

Dakar-rajt halálos balesettel

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Már az idei Dakar Rali első, szombati gyorsasági szakaszán halálhírről kellett beszámolniuk a Dél-Amerikában zajló verseny szervezőinek: egy néző életét vesztette, miután több társával együtt elütötte egy autó.

Páva Adorján

2010. január 04., 09:022010. január 04., 09:02

A baleset az argentínai Colón és Cordoba között történt: a szombati mért szakasz 75. kilométerénél a Mirco Schultis, Ulrich Leardi német, svájci páros a nézők közé hajtott. Az áldozat egy 28 éves nő, aki koponya-, hasi, illetve medencesérüléseket szenvedett. Szállítása közben kétszer újraélesztették, s bár beértek vele a kórházba, ott nem sokkal később meghalt. Ezzel a tragédiával 55-re emelkedett a halálos áldozatok száma a Dakar Rali 1979 óta íródó történetében. Tavaly hárman vesztették életüket.

A versenyen nincs megállás: tegnap a motorosoknál David Fratigne nyerte a Cordoba és La Rioja közötti szakaszt, a második pedig a szintén francia David Casteu (Sherco) lett. Utóbbi a szombati szakaszon a leggyorsabb volt, és összetettben ő vezet. A tavalyi győztes Marc Coma (spanyol, KTM) mindkétszer harmadik volt, összetettben pedig a második helyen áll két etap után, 37 másodperccel lemaradva Casteu mögött.

Az autósok tegnap lapzártánk után értek célba. Az első, szombati etapot a spanyol Nani Roma (BMW) nyerte, a második honfitársa, a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz (Volkswagen) lett. Az autósok és a motorosok szombaton eltérő útvonalon haladtak, ráadásul az eredetileg kijelölt szakaszokat áradások miatt le kellett rövidíteni. Így előbbiek 199, utóbbiak 168 km-en száguldoztak.

A mezőny pénteken indult el Buenos Airesből, de akkor még nem kellett sietniük a résztvevőknek, a cél csupán az volt, hogy eljussanak Colónba. Több mint 360 jármű – 136 autó, 152 motor, 25 quad és 52 kamion – vágott neki a 31. Dakar Ralinak, melyet már második alkalommal rendeznek meg dél-amerikai helyszíneken.

Magyar versenyzők ezúttal nem álltak rajthoz, és a szatmárnémeti születésű motoros, Gyenes Emánuel is kihagyja idén a világ legnehezebb terepversenyét, ugyanis csapata, a brassói Vectra Racing Team nem nevezett be. Romániát egyetlen versenyző képviseli a Dakar Ralin: az Ausztriából Nagyszebenbe áttelepült Martin Freinademetz (KTM), aki tegnap 51., szombaton pedig a 75. lett.

A január 16-áig zajló száguldáson 14 szakaszt bonyolítanak le, a táv kilencezer kilométer, ebből 4 800 a mért szakasz. Hét etapot Argentínában rendeznek, további hetet pedig chilei terepeken. A száguldás – akárcsak a legutóbbi versenyen – az argentin fővárosban fejeződik be.

A világ leghíresebb tereprali-viadala tavaly költözött Dél-Amerikába, miután eredeti helyszínén, az afrikai terrortámadások veszélye miatt tavalyelőtt nem lehetett lebonyolítani. Az akkori törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó történelmében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. A legutóbbi, azaz 2009-es megmérettetést az autósoknál a dél-afrikai Giniel de Villiers, míg a motorosoknál a spanyol Marc Coma nyerte.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés