
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csődeljárást kér a román közszolgálati televízió (TVR) ellen: azt szeretnék elérni, hogy a TVR fizessen bírságot a román nemzeti válogatott által a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőiben hazai pályán lejátszott mérkőzések közvetítéséért, ugyanis a köztelevízió késlekedett a sugárzási jogdíjak átutalásával – nyilatkozták a Mediafax hírügynökségnek tévés források.
2016. január 04., 13:302016. január 04., 13:30
2016. január 04., 15:442016. január 04., 15:44
A labdarúgó-szövetség emiatt beperelte a TVR-t működtető társaságot, az iratcsomót 2015. december 30-án iktatták a bukaresti törvényszéken. Az első tárgyalási fordulót február 19-ére hirdették meg.
A Román Labdarúgó-szövetség a hírügynökség értesülései szerint több százezer lej értékű bírságot követel a 2010-ben és 2011-ben hazai pályán lejátszott Eb-selejtezők közvetítési jogdíjainak késleltetett kifizetése miatt. Az FRF és a TVR képviselői tavaly több ízben is tárgyaltak a témában, azonban nem sikerült megegyezniük a bírság összegéről. „Az FRF mondott egy összeget, a TVR nem értett azzal egyet. Mivel késedelmi bírságról van szó, ezekről lehet tárgyalni\" – nyilatkozták az idézett források.
Az ügyet bonyolítja, hogy a hatályos törvények szerint a TVR ellen nem indulhat csődeljárás. A jogszabályok esetleges módosításáról több ízben is szó esett az elmúlt évek során, azonban konkrét lépések nem történtek. A csődeljárásról olyan összefüggésben esett szó, hogy a TVR 81,5 millió lejes veszteséggel zárta a 2014-es évet, a román közszolgálati televízió történelmi adósságai pedig meghaladják a 180 millió eurót.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!