Hirdetés

Csoda lenne a címvédés az NHL-ben

Kisebbfajta csoda lenne, ha a Chicago Blackhawks meg tudná védeni címét az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), mivel a Stanley Kupa-győztestől tucatnyi játékos távozott a nyár folyamán.

MTI

2010. október 07., 10:112010. október 07., 10:11

A Szeles Város együttese bravúrt véghezvíve 1961 után ismét bajnok lett, ám több alap- és kiegészítő ember eligazolt. Így aztán hatványozottan érvényesülhet a „címet megtartani nehezebb, mint megszerezni” tétel. A Chicago nyugati kihívója lehet a San Jose Sharks, amely évek óta jól szerepel az alapszakaszban, ám a playoffban rendre elbukik. A Vancouver Canucks – élén a svéd Sedin ikrekkel és az olimpiai bajnok kapus Roberto Luongóval –, valamint a Calgary Flames és az utóbbi évtized sikercsapata, a Detroit Red Wings szintén erősen fogadkozik.

Keleten az Alekszandr Ovecskin fémjelezte Washington Capitals próbál meg most már a rájátszásban is maradandót nyújtani. A Sidney Crosby vezette, 2009-es bajnok Pittsburgh Penguins, a legutóbbi finalista Philadelphia Flyers és a New Jersey Devils is befutó lehet. Szakemberek szerint több csapat – nyugaton az Edmonton Oilers, keleten pedig a Toronto Maple Leafs, a Tampa Bay Lightning és a Boston Bruins – is meglepetést okozhat.

Az alapszakasz csütörtökön indul, és az első három napban európai (stockholmi, helsinki és prágai) meccsek is lesznek. Január elsején megrendezik az immár hagyományos nyitott pályás meccset, a Winter Classicot, amelyen a jelenkor két legnagyobb sztárja, Ovecskin és Crosby együttese csap össze. Az All Star-gálát január 30-án rendezik a Carolina Hurricanes otthonában. A csapatonként 82 találkozót magában foglaló alapszakasz április 10-én zárul, keletről és nyugatról is a legjobb nyolc kerül a rájátszásba. A Stanley Kupát június elején kaparintja meg a győztes.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés