
2011. március 15., 09:232011. március 15., 09:23
Ha újra beleolvasunk a Tanár úr kérem című novellafüzérbe, ugyanolyan frissnek, elevennek és szellemesnek találjuk, mint gyermekkorunkban. Fél évszázada nem készült mozgóképes adaptáció a magyar irodalom nagy klasszikusából – egy fiatal alkotógárda most korunk ifjúságával szeretné megismertetni gyermekkora kedvenc könyvét. A filmet Mátyássy Áron rendezte, a forgatókönyvet Köbli Norbert írta.
Karinthy Frigyest a Csíki Játékszín művésze, Giacomello Roberto játssza, akire a Peter Strickland rendezte Varga Katalin balladája című filmben figyelt fel Mátyássy Áron, és akiről úgy gondolja, hogy nagyon hasonlít az íróra. A sepsiszentgyörgyi születésű színész, aki dédszüleitől örökölte olaszos nevét, saját bevallása szerint nagyon szereti Karinthyt: már középiskolai színjátszóként több szövegét előadta, illetve a színművészeti felvételijére is az egyik írását vitte, A bukott férfit.
Mátyássy Áron sajátos módon Karinthy Frigyes két remekművét ötvözi, az Utazás a koponyám körül és a Tanár úr kérem című regényeket. Mint elmondta, eredetileg hagyományos adaptációban gondolkodtak, ám miután kiderült, hogy szűkösebbek az anyagi lehetőségek, új koncepciót kellett kitalálni. „Úgy éreztem, hogy az első, klasszikus adaptációhoz nélkülözhetetlen kosztümös világot ebből a pénzből nem lehet megcsinálni. Így beugrott a keretes szerkezet, vagyis az, hogy a Tanár úr kérem képei egy halálközeli utazás stációiként jelenjenek meg” – magyarázta.
Mint elmondta, korábban nem ismerte mélyen az író munkásságát, így számára is sok újdonságot hozott a film. „Rá kellett döbbennem: a film szereplői nem kisgyerekek, hanem 16 éves kis felnőttek, akik próbálnak visszamenekülni a gyerekkorba” – vélekedett a rendező, hozzátéve: ennek megfelelően nem kisgyerekeknek készíti filmjét. Az alkotást április 3-án láthatják a nézők az m1-en.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!