Hirdetés

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

Cseke

Még várni kell. Cseke Attila szerint 2028-tól kezdődhet a nagyváradi és három másik stadion finanszírozása

Fotó: PMO

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Balogh Levente

2026. augusztus 15., 17:002026. augusztus 15., 17:00

Cseke annak kapcsán beszélt pénteken este az Antena 3 hírcsatornának a témáról, hogy a Gândul portál pénteken felrótta: az ország nehéz gazdasági helyzete ellenére a péntek délelőtti kormányülés napirendjén szerepelt a nagyváradi, a temesvári, a brassói és a slatinai stadion megépítésének állami finanszírozása.

A miniszter emlékeztetett:

Hirdetés

a kormány úgy döntött, hogy a jövőben csak akkor finanszírozza az állam az ilyen beruházásokat, ha a helyi önkormányzatok vállalják a 25 százalékos társfinanszírozást.

Arra a kérdésre, hogy a Bolojan-kormány más prioritások – például a kórházak – mellett is szán-e pénzt a stadionokra, Cseke Attila a romániai sportinfrastruktúra fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta.

„Szükségesnek tartom a romániai sportinfrastruktúra fejlesztését” – jelentette ki a miniszter, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt két évben három sportcsarnokot építettek és adtak át a helyi önkormányzatoknak Tulceán, Pitești-en és Nagyváradon.

Cseke Attila emlékeztetett, hogy a négy stadiont 2024-ben kormányhatározatokkal hagyták jóvá, és a közbeszerzési eljárások ugyanabban az évben indultak meg. 2025-ben módosult a finanszírozási mód, a helyi önkormányzatoknak 25 százalékos társfinanszírozást kellett biztosítaniuk.

„Gyakorlatilag

Idézet
a román állam által az ezekre a stadionokra nyújtott finanszírozás 2027-ről 2028-ra történő halasztásáról van szó”

– magyarázta a miniszter.

Cseke Attila szerint a négy projektre kiírt pályázatok összértéke 1,42 milliárd lej volt, ami alacsonyabb az állami költségvetésben eredetileg előirányzott 1,8 milliárd lejnél.

Az összesen 1,42 milliárd lejből körülbelül 1,1 milliárd lej lenne az állami költségvetésből finanszírozott rész, azonban ez a finanszírozás csak 2028-tól kezdődik.

A fejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy az állami költségvetésből származó finanszírozás egy évvel történő elhalasztását a jelenlegi gazdasági helyzet miatt javasolták, de továbbra is kiállt a sportinfrastruktúrába történő beruházások szükségessége mellett.

„Úgy gondolom, hogy ezek a sportlétesítmények továbbra is szükségesek” – tette hozzá Cseke Attila.

A négy stadion, amelynek megépítését az állam is finanszírozza:

  • Temesvár: 30 000 férőhelyes stadion, – 609 366 993,68 lej, áfával együtt, ebből 126 millió lej a helyi költségvetésből;
  • Nagyvárad: sportkomplexum – 385 843 822,12 lej, áfával együtt, ebből 71 millió lej a helyi költségvetésből;
  • Slatina: Május 1 városi sportkomplexum és stadion – 289 472 880,95 lej, áfával együtt, ebből 58 millió lej a helyi költségvetésből;
  • Brassó: Ifjúsági stadion – 135 785 757,81 lej, áfával együtt, ebből 25 millió lej a helyi költségvetésből.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés