
Fotó: MTI
2007. augusztus 03., 00:002007. augusztus 03., 00:00
A jelenlegi mezőnyből a brazil Rubens Barrichellót, a spanyol Fernando Alonsót, a finn Kimi Räikkönent és a brit Jenson Buttont egyszer-egyszer intették le elsőként.
Miután a két vezető istálló, a McLaren–Mercedes és a Ferrari az utóbbi hetekben különböző bizottságok előtt szerepelt – előbbit azzal gyanúsították meg, hogy felhasználta az olaszok hozzájuk került 780 oldalas dokumentumának adatait, és így jogosulatlan előnyhöz jutott –, a csapatok és a pilóták ismét az aszfaltcsíkon bizonyíthatnak.
A viadalon nagy csata várható a két McLaren–Mercedes-es versenyző, a címvédő spanyol Fernando Alonso és a világbajnoki pontversenyben éllovas Lewis Hamilton között. A száguldó cirkusz idei sorozatában a vb-újonc brit versenyző kiemelkedő produkciót nyújtott: a 22 éves pilóta – akit a szigetországban ma már csak I. Lajos királynak hívnak – kilenc futamon át folyamatosan dobogós helyen végzett, egyedül a legutóbbi, nürburgringi viadalon nem tudott pontot szerezni. „Tavaly még a GP2-sorozatban volt alkalmam megismerni a pályát. Most sem mondhatok mást, mint korábban: az autóm csodálatos, jól vagyok, és természetesen nyerni szeretnék” – nyilatkozta Hamilton. A kétszeres világbajnok csapattárs, Alonso németországi győzelmével összetettben két pontra megközelítette a britet, és újabb sikerével a pontverseny élére kerülhetne. „A Hungaroringen nagyon fontos, hogy stabil legyen az autó eleje, mert csak így maradhat végig irányítás alatt a lassú, hosszú kanyarokban, ahol a kis sebesség ellenére keményen lehet hajtani. Az autóm eddig jól teljesített, ezért bizakodva várom a versenyt” – mondta Alonso, aki 2003-ban a Hungaroringen aratta első nagydíjgyőzelmét.
A pontverseny negyedik helyén álló Räikkönen franciaországi és angliai győzelmeiből táplálkozó lendülete ugyan megtört a Nürburgringen, de ez szerinte a rajtot követő esőnek tudható be. „Mindenki azt mondja, hogy a McLarennek itt gyorsabbnak kell lennie nálunk, de én nem hiszem, hogy ez a helyzet. A Monacói Nagydíj óta jelentős előrelépést hajtottunk végre, és nagyon érdekes lesz látni, hogy menynyire leszünk versenyképesek a hétvégén” – vélekedett Räikkönen, aki a sok finn szurkoló miatt hazai versenynek tekinti a Magyar Nagydíjat. A harmadik helyen álló brazil Felipe Massa sem érzi, hogy a McLarennek helyzeti előnye van, bár a csapatok versenyében a brit istálló 27 pontos előnnyel vezet a Ferrari előtt.
A pilóták a kánikulára készülve tesztelték autóikat a Magyar Nagydíj előtt, ám az Országos Meteorológiai Szolgálat 15–20 fokos hőmérsékletet és záporokat jósol a hétvégére, vagyis a szeszélyes magyar időjárás két éven belül másodszor tréfálhatja meg az istállókat. Tavaly Jenson Button nyert az esőben.
Hírösszefoglaló
Ellentmondásos Hungaroring
A Hungaroring Budapest központjától 19 kilométerre, Mogyoród határában található. A létesítmény természetes völgyben fekszik, karéj formájában lelátó öleli körül. Az aszfaltcsík teljes hossza az átadáskor, 1986-ban 4,013 kilométer volt, ám az átalakítások során többször megváltozott. 2003-ban a célegyenes meghosszabbodott, így a versenypálya hossza ma 4,381 km. A legkisebb ívsugár 20, míg a legnagyobb 400 méter. A célegyenes teljes hossza 700 méter, itt az elérhető legnagyobb sebesség megközelítőleg 320 km/óra. A 22. nagydíjára készülő magyar pályát az idény egyik legellentmondásosabb helyszíneként tartják számon. A közvélemény lassúsága miatt nemrég még unalmas versenyként tekintett a Magyar Nagydíjra, ám a pilóták ma már a klasszikus versenyek közé sorolják. Bár hosszú egyenesek híján Monaco után itt a legkisebb az átlagsebesség, a versenyzők kihívást látnak benne, amely maximális koncentrációt igényel, ez pedig izgalmas versenyzést biztosít.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.