2008. december 08., 07:002008. december 08., 07:00
Az istálló – amely az idei szezon során 294 millió dolláros költségvetéssel szerepelt a Formula–1-ben – legutóbb a konstruktőrök versenyében az utolsó előtti helyen végzett, a pilóták küzdelmeiben Rubens Barrichello 14., Jenson Button pedig 18. lett. A két versenyző nagyon nehéz helyzetbe került, mert a helyek a legtöbb csapatnál már elkeltek, így könnyen lehet, hogy Button 9, Barrichello pedig 16 év után nem lesz ott a rajtrácson az új idény kezdetén.
„Remek munkát végzett a csapat annak érdekében, hogy a 2009-es szezonra készen legyünk. Ezért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, aki érintve van az ügyben. Ugyancsak bocsánatot kérek szurkolóinktól, akik kitartottak mellettünk anynyi éven át” – sajnálkozott Fukui. A Honda 2000 és 2005 között a BAR-nak szállított motort, majd 2006-tól saját istállója volt.
Idén már a második csapat száll ki a száguldó cirkuszból, hiszen a Super Aguri még az idény közben otthagyta a sorozatot. A Honda kiválása azt jelenti, hogy jövőre – ha a többi csapat marad – már csak 18 autó indul. A japán cég, amelynek eddig 760 dolgozójától kellett megválnia, az autógyártást pedig világszerte 140 ezer darabbal csökkentette, tárgyalásokba kezd Formula–1-es csapatával annak további sorsáról, beleértve lehetséges eladását is.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.