Csalódást okoztak Afrika vb-újoncai

Gazda Árpád

2006. február 02., 00:002006. február 02., 00:00

Labdarúgás
Egyelőre nem igazolja a világbajnoki selejtezők nyomán a fekete földrész futballjáról kialakult új képet az Egyiptomban zajló Afrikai Nemzetek Kupája. A nyári németországi tornán ugyanis négy abszolút újonc képviseli majd a kontinenst, ám közülük három (Angola, Togo és Ghána) ezúttal már a csoportkör után búcsúzott. Közülük az utolsó forduló előtt csupán a ghánaiaknak volt továbbjutási esélyük, ám a legjobb afrikai védelemmel rendelkező együttes váratlanul kikapott a nyeretlen Zimbabwétól. A selejtezők sikereit egyelőre csupán Elefántcsontpart igazolja, ahol szinte az egész csapat a Chelsea klasszisának, Didier Drogbának a kiszolgálásán fáradozik. Egyelőre sikerrel, ám a legjobb nyolc között az eddigi legjobb és legegyenletesebb teljesítményt nyújtó együttes, Kamerun vár az „Elefántokra”, soraiban egy másik világklasszis csatárral, Samuel Eto’óval. A Barcelona támadója 5 találattal vezeti az ANK góllövőlistáját, ráadásul a „Szelídítetlen Oroszlánok” számára a vb elszalasztása után ez az év legfontosabb eseménye. Az ötödik vb-résztvevő és egyben címvédő Tunéziára is kemény csata vár az elődöntőben a hullámzó teljesítménnyel is mindhárom meccsét megnyerő Nigéria ellen. A torna eddigi legnagyobb meglepetését a szintén százszázalékos Guinea szereplése jelenti: a Bangoura-klán (öt is van belőlük a keretben) vezérelte együttes eredményessége mellett látványos focijával is kitűnt a mezőnyből.
D csoport, 3. forduló: Nigéria–Szenegál 2-1, Zimbabwe–Ghána 2-1. A negyeddöntők párosítása, péntek: Szenegál–Guinea (15.00), Egyiptom–Kongó (19.00). Szombat: Nigéria–Tunézia (15.00), Kamerun–Elefántcsontpart (19.00). Valamennyi mérkőzést közvetíti az Eurosport.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, Lando Norrisszal szemben.

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

2025. augusztus 31., vasárnap

Felavatták Románia legmodernebb jégcsarnokát, a Remete Ice Arenát

Felavatták szombaton a Remete Ice Arenát Gyergyóremetén. A Románia legmodernebb jégcsarnokának tartott sportlétesítmény szombat-vasárnap a Rusty Kupával nyitja meg kapuit.

Felavatták Románia legmodernebb jégcsarnokát, a Remete Ice Arenát
2025. augusztus 29., péntek

Elkerülte egymást az FTC és az FCSB az Európa Ligában

Nem került szembe egymással a magyar és a román bajnok a labdarúgó Európa Liga főtábláján – derült ki a Monte-Carlóban tartott péntek délutáni sorsoláson.

Elkerülte egymást az FTC és az FCSB az Európa Ligában