
Története hatodik, zsinórban harmadik országos bajnoki címét ünnepelte a Konstancai Tomis felnőtt férfi röplabdacsapata, miután hétfő este 3-1-re (25-13, 27-29, 25-9, 25-23) legyőzte a vendég Zilahi CSVM-t a finálé mindent eldöntő utolsó, ötödik összecsapásán.
2015. május 05., 17:202015. május 05., 17:20
Előtte mindkét alakulat megnyerte a párharc két-két hazai viadalát. „Pályafutásom legnehezebb döntője volt, és emiatt még boldogabb vagyok, hogy nyertünk. Olyasmit élek most át, amit szavakban nem lehet kifejezni. A közönséget is már rég éreztem ilyen közel hozzánk, de sokat számított a tapasztalatunk is\" – nyilatkozta a Tomis játékosa, Andrei Laza a Telegrafonline.ro-nak.
Társaival együtt az idei szezonban a romániai férfi röplabdázás eddigi legjobb eredményét érték el a Bajnokok Ligájában is, ahol a sporttörténelem során most először öt győzelmet jegyeztek a csoportjukban, és a tizenkettes rájátszásba jutottak.
Mindezt olyan körülmények között, hogy a klubot a megszűnés veszélye fenyegeti. Korábban ugyanis az Országos Korrupcióellenes Ügyészség eljárást indított a Tomis elnöke, Sorin Strutinsky ellen, amelynek hatására a sportolók hónapok óta nem kaptak fizetést.
Néhányan már kézhez kapták az iratokat, amelyek alapján szabadon eligazolhatnak. Ezzel együtt van, aki még jelen körülmények között is maradna, Andrei Spânu például jövőre is megvédené a címet. Vencislav Simeonov viszont már biztosan nem lép pályára, a 38 éves játékos ugyanis bejelentette, hogy visszavonul az aktív röplabdázástól.
A kiélezett finálé egyik kuriózuma, hogy miközben az idén Román Kupa-győztes és immár bajnoki ezüstérmes szilágyságiakat a 68 éves bolgár Sztoia Sztojev edzi, addig a tengerpartiak gárdáját épp az ő fia, a 45 éves Martin Sztojev irányítja – immáron három éve.
Most viszont útjaik különválnak, a Gsp.ro beszámolója szerint ugyanis nyáron darabjaira hull a sikercsapat. „Fantasztikus szezon volt, de számomra ez volt az utolsó meccs Konstancán. Három varázslatos esztendőt töltöttem itt el, mely idő alatt sporttörténetet írtunk\" – fogalmazott a szakember. Az országos bajnokság bronzérmét a Craiova 3-0-s összesítettel hódította el a Bukaresti Dinamóval szemben.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!