Hirdetés

Csak a győzelem számít

Marius Lăcătuş edző állásába került két héttel ezelőtt, hogy a Bukaresti Steaua 2-0-s, majd 3-1-es vezetés után is kikapott az Olympique Lyon gárdájától a Bajnokok Ligája F csoportjában.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2008. november 05., 00:002008. november 05., 00:00

A két csapat ma Franciaországban csap össze, és a sereghajtó Steaua csak győzelem révén maradhat versenyben a továbbjutásért. A katonacsapat kispadján immár Dorinel Munteanu ül, akinek tanítványai a hétvégén jó játékkal értek el 1-1-s döntetlent a Dinamo elleni rangadón. „Nem izgulok, bízom a csapatban, és abban, hogy a megfelelő szinten játszik majd – mondta a Steaua új trénere. – A bukaresti találkozó egy baleset volt, egészen másra számítok most. Ha versenyben akarunk maradni a csoport második helyéért folytatott küzdelemben, muszáj nyernünk, az UEFA-kupa-szereplés azonban nem csak ezen a találkozón múlik.”

A Lyon a Le Mans elleni 2-0-s győzelemmel hangolt a találkozóra. „A Steaua edzőt váltott, ez mindig pluszmotivációt ad egy csapat számára. Így attól, hogy nyertünk Bukarestben, nem lesz könnyű dolgunk itthon – mondta Claude Puel, a Lyon trénere. – Vasárnap pihentettem néhány alapembert, de a többiek eléggé fáradtaan állnak majd ki.” Az edző nem számíthat több alapemberére: Govou, Clerc, Mensah és Pjanic is sérült. A franciák egyik legnagyobb sztárja, Karim Benzema azonban így is magabiztos. „Ha képesek leszünk ugyanazt a játékot nyújtani, mint amivel legyőztük a Le Mans-t, a Steaua sem tud feltartóztatni minket” – mondta a csatár.

K. Cs.

 

Bajnokok Ligája, 4. forduló, szerda, E csoport: Aalborg–Villarreal, Celtic Glasgow–Manchester United. Az állás: 1. Manchester 7 pont (6-0), 2. Villarreal 7 (7-3), 3. Celtic 1 (0-4), 4. Aalborg 1 (3-9). F csoport: Fiorentina– Bayern München (sport.ro, 21.45), Olympique Lyon–Bukaresti Steaua (PRO Tv, 21.45). Az állás: 1. Bayern 7 pont, 2. Lyon 5, 3. Fiorentina 2, 4. Steaua 1. G csoport: Arsenal–Fenerbahce, Dinamo Kijev–FC Porto. Az állás: 1. Arsenal 7 pont, 2. Dinamo 5, 3. FC Porto 3, 4. Fenerbahce 1. H csoport: Bate Boriszov–Zenit Szentpétervár, Real Madrid–Juventus (m1, 21.45). Az állás: 1. Juventus 7 pont, 2. Real Madrid 6, 3. Bate Boriszov 2, 4. Zenit 1.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés