
2012. május 15., 07:462012. május 15., 07:46
Pedig jól kezdődött a vasárnap este a magyar szurkolók számára, hiszen a KEK-döntőben a címvédő, ám esélytelenebbnek vélt Ferencvárosnak az egygólos hazai siker után a dán Viborg vendégeként is sikerült hasonló arányú (31-30), bravúros győzelmet aratnia.
„Iszonyatosan sokszor tudtunk előmászni a gödörből, nagyon büszke vagyok erre a társaságra. A Viborg jobb csapat, mint mi vagyunk, a szívünkkel mégis óriási sikert tudtunk elérni” – értékelt Elek Gábor, a Fradi vezetőedzője, akinek tanítványai nehezen lendültek bele – a Viborg 5-2-re elhúzott –, ám ezután beindult a zöld-fehér gépezet, és 11-6-os vendégvezetésnél a skandinávok vehemens edzőjét ki kellett állítani. Félidőben 15-12-re vezetett a Ferencváros, a 47. percben azonban kiegyenlített a Viborg (21-21), majd a vezetést is visszavette (25-24). A záróperc 29-29-cel kezdődött. Szucsánszki éles helyzetben eredményes volt, a dánok időt kértek, nekik két gól kellett a KEK-győzelemhez. Jurack lövése kijött, akárcsak Szádvárié. Frafjord gyorsan betalált (30-30), ám Zácsik végképp szertefoszlatta a dán reményeket.
Hasonlóan kiélezett küzdelmet hozott a BL-döntő montenegrói visszavágója is. A Győr az első, veszprémi meccsen 29-27-re nyert, és erre a sovány előnyre az 5000 néző előtt, fullasztó hőségben megrendezett idegenbeli találkozón csupán egyet tudott rátenni a meccs elején – a magyar bajnok 4-3-nál vezetett utoljára a meccsen. Ezután a rendkívül agresszív Buducsnoszt kezébe vette az irányítást, a Győrnek pedig arra ment el minden ereje, hogy ne engedje elhúzni a riválist.
Először 12-9-nél kellett nagyon vigyázni, és miután a csereként beállt Pálinger is elkezdett lövéseket fogni, sikerült közel tartani a sok kiállítás ellenére lendületben maradt Buducsnosztot. Fordulás (13-12) után is fej fej mellett haladtak a csapatok. A 29. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Görbicz 16-16-nál egyenlíteni tudott, de egyre többet hibáztak a zöld-fehérek, és Pálinger bravúrjai sem tudták megakadályozni azt, hogy a montenegróiak három (22-19), 10 perccel a vége előtt pedig már négy góllal (24-20) vezessenek.
A Győr innen még visszahozta a meccset, és 25-24-nél továbbjutásra állt, az 59. percben azonban két kihagyott helyzetre két gyors hazai gól érkezett válaszként. Ez pedig eldöntötte a találkozót: a végén Görbicz értékesített még egy hétméterest, de a labdát már nem sikerült visszaszerezni a 27-25-ös győzelmének köszönhetően története első BL-győzelmét jegyző Buducsnoszttól.
„Hatalmas csata volt a világ két legjobb csapata között, óriási küzdelmet vívtunk, és a Podgorica egy kicsivel jobb volt – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Karl Erik Böhn, a Győr norvég trénere. – Az első meccs utolsó 3 perce, az került nagyon sokba. Ha ötgólos előnnyel jöttünk volna, minden másképpen alakul: egyáltalán nem volt benne a mérkőzésben, hogy a Podgorica valami gólzáporos sikert arat ellenünk. Így azonban a kétgólos győzelem is elég volt neki.”
Görbicz Anita 9-szer vette be az ellenfél kapuját, de a többiek nem tudtak felnőni mellé, bejátszásból és átlövésből is alig született győri gól. Az irányító 133 találattal a sorozat gólkirálya lett, ami pedig csúcsot jelent: Tóth Tímea 2007/2008-ban „csak” 127-ig jutott. Görbicz külön megdicsérte a szezon végén visszavonuló Pálingert: szerinte egyedül ő tartotta meccsben a Győrt, amely története során kétszer a BL-ben, egyszer a KEK-ben és négyszer az EHF-kupában veszítette el a döntőt.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.