Hirdetés

Csak a Petrolul lehet elégedett

Három gólos előnyt szerzett feröeri ellenfelével szemben a Petrolul az Európa Liga második selejtezőkörében, az Astra viszont nem bírt a ciprusi Omoniával. A magyar csapatok közül a Debrecen döntetlent ért el Norvégiában, a Honvéd viszont 70 perces emberelőnye ellenére kikapott Újvidéken.

Boros Miklós

2013. július 18., 23:462013. július 18., 23:46

A nemzetközi kupákba 18 év után viszsatérő Petrolulnak még egy 11-es kihagyása is belefért a Vikingurral szemben, Hamza büntetőjét a vendégek magyar kapusa, Túri Géza hárította. Bukarestben egy volt Rapid-játékos, a portugál Joao Paulo Andrade fejesével egyenlített ki az Omonia az Astra ellen, a Vojvodina hőse pedig a Pandurii és a Kolozsvári CFR korábbi középpályása, Sztojan Vranjes volt: a bosnyák középpályás előbb gólpaszt adott, majd 11-esből maga is betalált a Honvéd hálójába.

A magyar csapatok közül a Debrecen kétszer is vezetett Drammenben, de az második félidő felét emberelőnyben játszó Strömsgodset magyar csatára, Kovács Péter a ráadás-percekben kiegyenlített.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, első mérkőzés

Strömsgodset (norvég)–Debreceni VSC 2-2
Gól: Horn (53.), Kovács P. (90+3.), illetve Sidibe (36., 55. – a másodikat 11-esből). Kiállítva: Bódi (Debrecen, 67.)

Vojvodina (szerb)–Budapest Honvéd 2-0
Gól: Trajkovics (19.), Vranjes (71. – 11-esből). Kiállítva: Nasztics (Vojvodina, 21.)

Petrolul Ploiesti–Víkingur (feröeri) 3-0
Gól: De Lucas (26.), Grozav (49., 68.)

Astra Giurgiu–Omonia Nicosia (ciprusi) 1-1
Gól: Tembo (8.), illetve Andrade (66.)

A visszavágókat július 25-én rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés