2009. február 10., 00:352009. február 10., 00:35
A múlt heti rigai olimpiai selejtező előtt csupán két nap állt a szakvezető és a keret rendelkezésére a közös munkára, ráadásul több játékos önmagához képest gyengébben játszott. Mindezen felül a tornán olyan erősségű csapatok is ellenfelek voltak, amelyekkel eddig tétmérkőzésen nem nyílt mód találkozni. Mint ismeretes, a magyarok 7-3-ra kaptak ki a házigazda lettektől, 4-1-re az olaszoktól, illetve büntetőkkel 4-3-ra az ukránoktól, így az utolsó helyen végeztek a rigai olimpiai selejtezőcsoportban. A kvalifikációs tornákon mindenhol hazai siker született: Rigából a lett, Hannoverből a német, Oslóból pedig a norvég válogatott jutott ki a játékokra.
„Akadtak pozitívumok, ezekre lehet építeni, de sok még a tanulnivaló – mondta Cortina. – Az erős riválisok ellen nem szabad sokat szabálytalankodni, mert könyörtelenül kihasználják a hibákat, és védekezésben, letámadásban is fejlődnünk kell. Néhány játékossal nagyon elégedett voltam, de olyanok is akadtak, akiktől többet vártam. A vb-re a keret legfeljebb három-négy helyen változhat”.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.