
2010. augusztus 31., 10:102010. augusztus 31., 10:10
A temesváriak megmentője azonban nem volt túlzottan boldog: a meccs után bejelentette, szerződése lejárt, és ha nem kap megfelelő ajánlatot, akkor visszavonul. „Semmilyen jelzést nem kaptam a temesvári klub részéről a szerződéshosszabbításról, pedig nekik kellene előállniuk egy ajánlattal, amelyen elgondolkodhatok. Most a visszavonulás gondolata foglalkoztat, egyszer ennek is el kell jönnie. Szép pályafutás van mögöttem, emelt fővel hagyhatom abba” – nyilatkozta a 34 éves, temesvári születésű jobbhátvéd. A többek között az AC Milanban és az Atlético Madridban is játszó, az Alaves csapatával az UEFA-kupa döntőjébe jutott egykori román válogatott futballista sorsáról Gheorghe Chivorchian igazgatótanácsi elnök csak annyit mondott, sajnálná, ha visszavonulna, a szerződéshosszabbításról pedig a hét folyamán tárgyalnak.
Vladimir Petrovics vezetőedző inkább a meccsel foglalkozott: szerinte élvezetes mérkőzést játszottak, annak ellenére, hogy csütörtök este mindkét csapat az európai kupaporondon is szerepelt. „A végére öszszeszedtük magunkat, nagy kár, hogy nem így játszottunk az elejétől fogva. Innentől kezdve könnyebb dolgunk lesz, hiszen már csak a bajnoki küzdelmekre kell összpontosítanunk” – tette hozzá a temesváriak szerb trénere. Marian Iancu klubtulajdonost ez nem nyugtatta meg: szerinte megengedhetetlen, hogy a Temesvár „félős csapatként”, öt védővel felállva szerepeljen. Az üzletember hozzátette, Petrovics megkapta az első „sárga lapját”, és ha nem változtat hozzáállásán, fel lesz mutatva neki a piros is.
Urziceni-ben szinte a teljes csapat pakol. A tavaly a Bajnokok Ligája csoportkörében is helytálló játékosok búcsúzásként 2-1-re legyőzték vasárnap este a bajnoki aranyérmes álmokat dédelgető, ám eddig vajmi keveset bizonyító FC Vasluit, első Liga 1-es győzelmüket elkönyvelve. Az Unireától eddig 11 játékos igazolt el más csapathoz, de a többiek is nagy valószínűséggel távoznak a hét folyamán a súlyos anyagi gondokkal küszködő bajnoki ezüstérmestől.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.