Hirdetés

Chiricheşt megveszi a Tottenham

Hosszas huzavona után „elkelt" Vlad Chiricheş: a Steaua román válogatott védője a Bajnokok Ligája-selejtező után a Tottenham Hotspurben folytatja pályafutását.

Páva Adorján

2013. augusztus 25., 16:172013. augusztus 25., 16:17

2013. augusztus 26., 08:002013. augusztus 26., 08:00

A 23 éves játékost már hetekkel ezelőtt hírbe hozták a londoni klubbal, amelynek első ajánlatát nem fogadta el a bukaresti csapat vezetése. Ám a felek végül megegyeztek: Mihai Stoica klubmenedzser szerint a Tottenham 9,5 millió eurót fizet Chiricheşért. „Nagyon örülök, mindig mondtam neki, hogy türelmes legyen és bizakodó – beszélt játékosáról Laurenţiu Reghecampf, a Steaua vezetőedzője. – Remélem, hogy ha egészséges lesz, akkor kedd este még a segítségünkre lesz.\" A fővárosi katonacsapat kedden Varsóban lép pályára, ahová a Legia ellen elért 1-1-es döntetlen után utaznak a BL-főtáblás szereplésre pályázó piros-kékek.

Vlad Chiricheş Bákóban született, majd 2004-ben Kolozsvárra került, ahol az Ardealul focisuliban nevelkedett. Három év múlva elvitte a Benfica, amelynek utánpótláscsapatánál egy évet töltött el. Első felnőtt szerződését az Inter Curtea de Argeştől kapta, ahol 2008 és 2010 között szerepelt. Ezután a Pandurii Târgu Jiu igazolta le, ahol egy évet játszott, a Steaua 2011-ben „csapott le\" rá. Chiricheş a Tottenham ajánlatának köszönhetően a legdrágább, a román bajnokságból eligazoló futballistává válik.

A védő szombaton nem játszott Medgyesen, ahol a cserecsapatát pályára küldő Steaua szűk fél óra alatt két gólt kapott. A második találat szerzője, az angol Jordan Robertson – aki korábban a Ferencvárosban is megfordult – mezét levéve ünnepelte gólját, ami második sárga lapot és kiállítást „ért\". A folytatásban nagy fölényben futballozó, azt megelőzően hibátlanul teljesítő címvédő becsületét Lucian Filip, aki egymaga pontot mentett a bukarestieknek. A találkozó ráadásperceiben egyébként kiegyenlítődött a létszám, ugyanis a Medgyes korábbi játékosát, Paul Pîrvulescut is kiállították.

Liga 1, 6. forduló:

Săgeata Năvodari–Konstancai Viitorul 3-1 (M. Roman 6., 90., Tigoianu 81., ill. A. Lazăr 83.)
Brassói FC–Temesvári ACS Poli 2-1 (Serginho 40., A. Cristea 94., ill. Şeroni 61.)
Dinamo–Kolozsvári U 6-0 (D. Grigore 29., 45. – mindkettőt 11-esből, Boubacar 30., Luchin 57., Curtean 69., D. Rotariu 85.)
Ceahlăul Piatra Neamţ–Galaci Oţelul 2-0 (Golubovics 50., Gheorghiu 62.)
Medgyesi Gaz Metan–Steaua 2-2 (Buzean 12., Robertson 28., ill. Filip 74. 82.).
FC Botoşani–FC Vaslui 1-0 (Codoban 80.)
Astra Giurgiu–Petrolul Ploieşti 1-2 (Fatai 84., illetve Hamza 15. – 11-esből, Grozav 18.).
Concordia Chiajna–Pandurii Târgu Jiu 1-5 (Orlando 80., illetve Erico 27., Eric 54., Breeveld 58., Matulevicius 84., Ciucur 90+3.)

Hétfőn: Kolozsvári CFR–Brassói Corona (Digi Sport 1, 19.30).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
Hirdetés
Hirdetés