Hirdetés

CFR: Uhrin a tanácsadó, Jindra a vezetőedző

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Beigazolódtak az előzetes találgatások: ifjabb Dusan Uhrin a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatánál folytatja munkáját. A cseh tréner azonban hivatalosan nem vezetőedzőként, hanem szakmai tanácsadóként szerződött fél évre a bajnokcsapathoz – a klubvezetés Uhrin honfitársát, Ales Jindrát nevezte ki a héten menesztett Maurizio Trombetta utódjának. A 35 éves Jindra a cseh másodosztályban szereplő Banik Sokolovtól érkezik két és fél évre a bajnokcsapathoz.

Páva Adorján

2009. január 08., 22:582009. január 08., 22:58

„Ha kiderül, hogy a látszat ellenére Uhrin irányítja majd a csapatot, a CFR büntetésre számíthat” – jelentette ki a hírek hallatán Mircea Rădulescu, a szakszövetség (FRF) keretén belül működő, az edzők jogállását vizsgáló bizottság igazgatója. Rădulescu arra emlékeztetett, hogy a FRF szabályzata tiltja egy trénernek, hogy ugyanabban a szezonban két különböző Liga 1-es együttes vezetőedzője legyen. Mint ismeretes, Uhrin az őszi idény végéig a romániai élvonalban szereplő FC Temesvárt irányította. „Ha megérkezik a szövetséghez a Trombetta és a CFR közötti szerződés felbontását igazoló dokumentum, illetve Jindra is bemutatja az edzői Pro licenc képesítését, papíron minden rendben lesz. Ám ha a FRF technikai bizottsága bármilyen bizonyítékot is kap arról, hogy a csapat vezetőedzője igazából Dusan Uhrin, akkor az eset a fegyelmi bizottság elé kerül” – fogalmazott Mircea Rădulescu.

Az edzők jogállását vizsgáló bizottság igazgatója „eredeti” választ adott arra a kérdésre, hogy milyen módszerekkel lehet „rajtakapni” a CFR-t az esetleges csaláson: „A bizonyítékok a sajtó részéről érkezhetnek. Ha az újságok úgy írnak a CFR-ről, hogy „Dusan Uhrin csapata” vagy hogy „Uhrin új felállásban küldte pályára a csapatot”, „Uhrin egyetértett, vagy sem ezzel vagy azzal”, akkor elegendő bizonyíték összegyűlhet arról, hogy gyakorlatilag Uhrin a vezetőedző”. Rădulescu a sajtó megfogalmazásai mellett a játékosok nyilatkozatait is figyelemmel kíséri majd. „Meg lehet kérdezni a játékosokat, ki is készíti fel őket. Nem mindenki tanulhatja meg tökéletesen a hazugság leckéjét, lesz, aki elárulhatja, ki is az igazi vezetőedző” – mondta Mircea Rădulescu, aki elmondása szerint a CFR edzéseire is ki fog járni a „bizonyítékok begyűjtése érdekében”.

A játékosok részéről Alin Minteuan – aki ezentúl másodedző is lesz – máris „elszólta” magát. „Nagy megtiszteltetés, hogy a bajnokcsapat másodedzője lehetek. Ales Jindrát még nem ismerem, de a hétvégi gyülekezőn találkozni fogunk. Amúgy is Uhrin segítőjeként fogok dolgozni, fel sem merült, hogy ez másképp legyen” – mondta Minteuan. Csapattársa, Gabriel Mureşan ennél is egyértelműbben fogalmazott: „Dusan Uhrin a vezetőedző, ez nem kérdés. Jindráról nem is hallottam”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés