Hirdetés

CFR: bemutatták Jorge Costát

Egy nappal a klubvezetés által teljes kudarcként elkönyvelt szezon vége után bemutatták a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának új edzőjét, Jorge Costát. A 39 éves portugál szakember kétéves szerződést kötött a Liga 1 11. helyén zárt csapattal, Pászkány Árpád tulajdonos és Iuliu Mureşan klubelnök tőle várja el, hogy a következő idényben ismét minden belföldi trófeát elhódítson a vasutascsapattal.

2011. május 23., 09:052011. május 23., 09:05

„Olyan edzőt kerestünk, aki változtatni tud a helyzeten. Túl sok olyan játékos okozott idén csalódást, akiben megbíztunk. Jorge Costa kemény és erős jellem, pont olyan, mint amilyen kemény hátvéd volt játékosként – jellemezte tegnap Mureşan az új trénert, akivel már két hónapja kapcsolatban állt a CFR vezetése. – Kiválasztásában nemcsak az játszott szerepet, hogy jól tud majd kommunikálni a csapat gerincét alkotó portugál és dél-amerikai játékosokkal, hanem hogy a Bajnokok Ligája és az Európa Liga elődöntőibe jutott csapatok felét portugál szakember irányítja.” Az elnök azt is kiemelte, hogy ilyen sikeres játékosmúlttal még nem dolgozott egyetlen külföldi edző sem a román élvonalban, Costa ugyanis a José Mourinho által dirigált FC Porto kapitányaként emelhette a magasba az UEFA-kupát és a Bajnokok Ligája serlegét.

Beköszöntőjében Costa taktikailag fegyelmezett és mindig motivált csapatot ígért, ugyanakkor nem akart beszélni arról, milyen benyomást tett rá a CFR a vendég Steaua ellen 3-1-re elvesztett meccsen, amelyet a helyszínen tekintett meg. „Tiszta célokat tűztek ki elém, amelyek megegyeztek az én céljaimmal. A szombati meccs már a múlt, én már egy új kezdetet képviselek – nyilatkozta a portugál szakember, hozzátéve, hogy edzőként nem szolgál rá a játékoskorában ráaggatott „Állat” becenévre. – Ambiciózus edző vagyok, olyan csapatot akarok, amely jó focit játszik, mindig a gólra tör és mindent megtesz a sikerért.” Costának a CFR-rel kötött szerződés miatt kártérítést kell fizetnie előző klubjának, az Academica Coimbrának, amelyhez még annak ellenére szerződés köti, hogy a tavalyi év végén magánéleti okokra hivatkozva felállt a kispadról. Costa másodedzőnek a szintén egykori Porto-játékos Jaime Magalhaest hozta magával, stábjának további tagjait – Francisc Dican másodedző, Paolo Potocnik erőnléti edző és Pietro Spinoza kapusedző – viszont elődjétől, Alin Minteuantól örökli.

A játékoskeretben is jelentős változások lesznek a nyáron, a vezetés már hét játékossal – Eduard Stăncioiu, Remo Amadio, Felice Piccolo, Leo Veloso, Emil Dică, Cristian Bud és Paul Batin – közölte, hogy nem számít rájuk a jövőben. Az érkezési oldalon eddig négy játékos szerepel, közülük hárman a portugál élvonalból költöznek Kolozsvárra: a szenegáli–francia Moudou Sougou (27 éves, szélső, Academica), a brazil Renan Garcia (25, középpályás, Beira Mar) és José Lionn de Lucena (22, jobbhátvéd, Rio Ave). A szintén brazil Ronny Carlos da Silva (28, csatár) is megfordult már a Pacosnál és a Beira Marnál, legutóbb azonban a kínai élvonalban, a Guandong együttesénél játszott. A CFR további két légióst és egy román játékost tervez leigazolni, és várhatóan a csapat volt játékosa, Ciprian Deac (Schalke 04) is újra a Gépész utcában futballozhat, kölcsönben. A következő idényben a klubvezetés újra létrehozza a tavaly megszüntetett második csapatot, amelyet a Liga 3-ban akar indítani. n Boros Miklós
 

Névjegykártya
Jorge Paulo Costa Almeida, született: 1971. október 14., Porto. Klubjai játékosként: FC Porto (1988–2005), Penafiel (1990–1991, kölcsönben), Maritimo Funchal (1991–1992, kölcsönben), Charlton Athletic (2001–2002, kölcsönben), Standard Liége (2005–2006). Bajnoki mérkőzései száma: 357 (21 gól). Klubsikerei játékosként: nyolcszoros portugál bajnok, ötszörös portugál kupagyőztes, UEFA-kupa-győztes (2003), Bajnokok Ligája-győztes (2004), Interkontinentális Kupa-győztes (2004). Válogatottságai száma: 50 felnőtt (2 gól), 18 utánpótlás (1 gól). Válogatott sikerei: U20-as világbajnok (1991), Európa-bajnoki bronzérmes (2000), világbajnoki résztvevő (2002). Edzői pályafutása: Sporting Braga (2007), SC Olhanense (2008–2010), Academica Coimbra (2010). Edzői sikerei: bajnoki negyedik hely (Braga, 2007), feljutás a portugál élvonalba (Olhanense, 2009).

 

A CFR edzői az élvonalba jutás óta

Aurel Şunda (2004 március–2005 június), Dorinel Munteanu (2005 június–2006 október), Cristiano Bergodi (olasz, 2006 október–2007 június), Ioan Andone (2007 június–2008 szeptember), Maurizio Trombetta (olasz, 2008 szeptember–december), ifj. Dusan Uhrin (cseh, 2009 január–március), Antonio Conceicao (portugál, 2009 március–november), Andrea Mandorlini (olasz, 2009 november–2010 szeptember), Sorin Cârţu (2010 szeptember–december), Alin Minteuan (2010 december–2011 május), Jorge Costa (portugál, 2011 június–?).

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés