2011. március 15., 09:162011. március 15., 09:16
Az első helyzetet a vendég Nicoară lövése eredményezte, ám a vezetést a hazaiak szerezték meg: a 8. percben Sorin Strătilă egy bal oldali beadást követően fejjel volt eredményes. A gól még inkább lendületbe hozta az Astra játékosait, míg a CFR sokáig nem talált magára, a félidő hátralévő részében egyedül az Edimar helyére csereként beállt védő, Nuno Diogo fejese jelentett kisebb veszélyt.
Szünetben Kapetanosz helyett Bud állt be, majd Emil Dică helyett Batin kapott lehetőséget, de ez sem lendített az egyre több durva szabálytalanságot elkövető kolozsváriak támadójátékán, sőt helyzetek továbbra is csak az Astra előtt adódtak. Ám amikor már sokan elkönyvelték a címvédő újabb vereségét, Batin a hosszú sarokba csúsztatott (87. perc), és a Kolozsvári CFR színeiben szerzett első góljával pontot mentett, bár a hazaiak ezután egy nagy helyzetet is kihagytak.
Liga 1, 21. forduló, tegnap: Astra Ploieşti–Kolozsvári CFR 1-1 (Strătilă 8., ill. Batin 87.). A Brassói FC–FC Vaslui mérkőzés lapzárta után ért véget. Korábban: Tîrgu Jiu-i Pandurii–Besztercei Gloria 0-0, Victoria Brăneşti–Bukaresti Steaua 0-1, Kolozsvári U–Urziceni-i Unirea 4-2, Marosvásárhelyi FCM–Galaci Oţelul 1-0, Bukaresti Rapid–Bukaresti Dinamo 0-0, Sportul Studenţesc–Szászmedgyesi Gaz Metan 0-1, FC Temesvár–Craiovai U 4-0.
A liga 1 állása:
1. Galac 21 14 3 4 27-15 45
2. Temesvár 21 11 10 0 39-23 43
3. Vaslui 20 11 5 4 29-18 38
4. Steaua 21 10 5 6 27-19 35
5. Rapid 21 9 7 5 29-13 34
6. Dinamo 21 9 7 5 43-33 34
7. Gaz Metan 21 9 7 5 25-19 34
8. CFR 21 7 8 6 33-28 29
9. Astra 21 5 11 5 21-21 26
10. Marosvásárhely 21 7 5 9 21-30 26
11. Brassó 20 5 9 6 20-23 24
12. Beszterce 21 6 6 9 22-27 24
13. Kolozsvári U 21 6 6 9 26-38 24
14. Craiova 21 5 6 10 24-27 21
15. Brăneşti 21 4 8 9 26-35 20
16. Pandurii 21 4 8 9 19-30 20
17. Urziceni 21 4 6 11 14-28 18
18. Sportul 21 3 1 17 19-37 10
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!