Hirdetés

Céltalanná vált a CFR

Új fejezetet nyithat a Kolozsvári CFR történetében a szombaton az FC Temesvártól elszenvedett hazai vereség. A Liga 1-ben a címvédést célul kitűző fellegvári klub 2-1-re kapott ki a hihetetlen bírói hibákkal tarkított mérkőzésen, először szenvedve vereséget a Gépész utcában a bánságiaktól azóta, hogy a két csapatot Pászkány Árpád, illetve Marian Iancu pénzeli.

Páva Adorján

2011. március 07., 09:212011. március 07., 09:21

A kudarc után Pászkány Árpád beismerte, a bajnoki címvédésről letehetnek, más pedig már nem érdekli. „Ilyen a foci, ilyen az élet, most már nincs miért idegeskedni. Nincs már esélyünk a bajnoki győzelemre, az Európa Liga pedig nem vonz. Az idény hátralévő részében fiatal játékosainkat fogjuk beépíteni a csapatba” – hangzott Pászkány Árpád helyzetjelentése.

A kolozsvári üzletember nem tudott szó nélkül elmenni Marius Avram játékvezetése mellett. A bíró mindjárt az elején két tizenegyest adott: míg a temesváriak büntetőjét be lehetett fújni, a kolozsváriakét jogtalanul ítélte meg. Az ettől függetlenül jó iramú és sok helyzetet hozó mérkőzést a sípmester a második játékrészben rontotta el teljesen, amikor először nem mutatta fel a temesvári Sepsinek második sárga lapját, és amikor egy percre rá a hátvéd Bastost ismét szabálytalanul állította meg a vendégek 16-osán belül, ahelyett hogy Avram kiállította volna, és 11-est ad a hazaiaknak, színészkedésért a CFR játékosának mutatta fel második sárga lapját, majd a pirosat is.

Ezután Zicutól vett el egy szabályos, kapáslövésből született bombagólt a játékvezető, de nem sokkal ezután egy ellentámadás végén Ricketts Zicu és Axente összjátéka nyomán az üres kapuval találta szemben magát, és őt már Avram sem tudta megakadályozni első temesvári gólja megszerzésében. A CFR ezután mindent egy lapra téve támadott, de csak kapufáig jutott, így a több ellentámadást is elpuskázó FC Temesvár három ponttal tért haza. A kolozsvári vasutasok így már 17 pontra állnak az első helyezett, a vendég Rapidot magabiztos játékkal, 1-0-ra legyőző Galactól, a második helyezett Temesvártól pedig 12 pont választja el őket.

„A Temesvár egy jó csapat, de egy döntetlen igazságosabb lett volna. Már a második helyre sincs esélyünk” – fogalmazott Iuliu Mureşan, a CFR elnöke, elkönyvelve, hogy a Galac, illetve az őt továbbra is ötpontos lemaradással követő Temesvár között fog eldőlni idén a bajnoki cím sorsa. Alin Minteuan vezetőedző jóval mérgesebb volt a játékvezetőre. „Nyerhettünk volna, de a bírók vadásztak ránk. Valószínűleg mindenki tudja, miért vadásznak ránk, de senki nem mondja ki, úgy ahogy én sem” – fakadt ki a CFR trénere, akinek Mureşan elmondása szerint nem inog a széke. Gheorghe Chivorchian, a Temesvár igazgatótanácsának elnöke Minteuannak is üzent, amikor kijelentette, az, aki szerint a bíráskodás döntötte el a három pont sorsát, „gerinctelen, ugyanis aki ért a focihoz, láthatta, hogy a Poli volt a jobb”.  Dusan Uhrin vezetőedző – aki korábban a CFR-nél is dolgozott – elegánsan intézte el a bírói tévedések kérdését, mondván, hogy tőle túl messze történtek az esetek, így nem láthatta jól. Szerinte az döntötte el a három pont sorsát, hogy csapatának jobban sikerültek a befejezések.

A hétvégén két erdélyi csapat is „nagy levegőhöz jutott”: a kiesés elkerüléséért vívott rangadókon a Marosvásárhely Urziceni-ben nyert 1-0-ra, míg a Beszterce a vendég Sportult verte hasonló arányban.

Liga 1, 20. forduló: Szászmedgyesi Gaz Metan–Astra Ploieşti 0-0, Urziceni-i Unirea–Marosvásárhelyi FCM 0-1 (Iencsi 13.), Bukaresti Dinamo–Tîrgu Jiu-i Pandurii 2-2 (Alexe 4., Torje 58., ill. Apostu 42., Voiculeţ 85. 11-esből), Galaci Oţelul–Bukaresti Rapid 1-0 (Pena 68.), Besztercei Gloria–Sportul Studenţesc 1-0 (Cavalli 52.), Kolozsvári CFR–FC Temesvár 1-2 (Cadu 8. – 11-esből, ill. Zicu 6. – 11-esből, Ricketts 78.). A Bukaresti Steaua–Brassói FC mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai program: Craiovai U–Victoria Brăneşti (GSP TV, 18.00), FC Vaslui–Kolozsvári U (Digi Sport, 20.30).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés