
Románia a dánok elleni győzelemmel, Magyarország az oroszok elleni vereséggel zárta a kalendáriumi év idei utolsó mérkőzését, ám az eltérő eredmények ellenére mindkét válogatott szövetségi kapitánya hasznosnak tartotta a kedd esti barátságos összecsapást.
2014. november 19., 15:222014. november 19., 15:22
Maxim első félidei – támadó szabálytalanság miatt érvénytelenített – találatát követően a Steaua 27 éves nagyváradi csatárának, Claudiu Keserűnek két bombagóljával (53. és 57. perc) nyert 2-0-ra Románia labdarúgó-válogatottja Bukarestben a Dánia elleni barátságos mérkőzésen.
A 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatában csoportelső alakulatok évzárójának számító kedd esti edzőmeccsét többen a 2003-ban, hazai pályán 5-2-re elvesztett viadal visszavágójának tekintették, maga Anghel Iordănescu szövetségi kapitány is bevallotta, hogy revánsot akar venni a régi kudarcért.
„Szerintem sokan vártak erre” – fogalmazott a mester, akit bár tanítványai első félidei játéka nem kápráztatott el, taktikailag elégedett a látottakkal. Rámutatott, hogy bár az északírek elleni győztes meccsen pályára lépők közül most sokan hiányoztak, a térfélcserét követő teljesítményük alapján megérdemelték a sikert.
Orosz mumus
A második félidőben jegyezték a gólokat a budapesti magyar–orosz összecsapáson is: a 49. percben Szergej Ignasevics egy jobb oldali szöglet után fejelt a kapuba, majd a 80. percben Alekszandr Kerzsakov értékesített ziccerével nőtt a vendégelőny, végül pedig Nikolics Nemanja a 86. percben beállította a 2-1-es végeredményt.
Magyarország 36 éve nyeretlen az oroszok ellen, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetúniót győzte le, ám a mostani történethez az is hozzátartozik, hogy Dárdai Pál szövetségi kapitány ígéretéhez hűen több, eddig csak kispados futballistájának is lehetőséget adott a bizonyításra, a második játékrészben pedig 4-4-2-es hadrendre váltott.
„Mindenki megkapta a lehetőséget, a legfontosabb, hogy láttam is azt, amit akartam” – szögezte le a szakember. Rámutatott, hogy az olasz Fabio Capello által irányított oroszok – akik a legutóbbi tétmeccsükön alulmaradtak az osztrákokkal szemben, míg a magyarok legyőzték a finneket – náluk jobban váltanak, ők nem tudták befejezni akciókat. „Mindig erőltettük az utolsó passzokat, ebben mindenképp fejlődnünk kell. Mindazonáltal büszke vagyok a fiúkra, mert nem törtek össze 0-2 után. Persze sok minden van, amivel nem vagyok elégedett” – fogalmazott.
Döntés decemberig?
A jövőjével kapcsolatos kérdéseket ugyanakkor ismételten elhárította és időt kért. A német Hertha klubjával szerződésben álló Dárdai ugyanis, mint ismert, elviekben csak az elmúlt három Eb-selejtező és az oroszok elleni barátságos erejéig vállalta el a Pintér Attila menesztésével megüresedett szövetségi kapitányi tisztséget, ám menet közben mégis fontolóra vette a folytatást.
A barátságos meccs utáni sajtótájékoztatón elmondottak alapján ezt összetett kérdésnek érzi, amelyet jobban át kell látnia. „Nekem is van szívem. Tudom, mit jelentek a magyaroknak, a szurkolóknak, az MLSZ-nek, de egy fenékkel nem lehet megülni hetvenmillió lovat... A családom, a gyerekeim és a Hertha BSC szempontjai alapján döntök majd. Ha nem maradok, sírni fogok, de már elmondtam, úgy szeretnék dönteni, hogy semmi se sérüljön” – szögezte le Dárdai.
Mint ismert, korábbi futballista édesapja, idősebb Dárdai Pál szerint fiának még tanulnia kell, ezért a berlini egyesületet kell választania, és kedden már a klubforrások is egyértelmű „német voksra” számítottak. A Magyar Labdarúgó-szövetség Nemzeti Sportnak nyilatkozó elnöke, Csányi Sándor szerint december elsejéig döntés születik az ügyben.
Újabb görög dráma
A románokkal és magyarokkal azonos Eb-selejtezőcsoportban sereghajtó görögök keddi barátságos találkozójukat 2-0-ra vesztették el a szerbekkel szemben, úgy, hogy a helléneket a menesztett Claudio Ranieri helyett az egy meccsre kinevezett, az U21-es válogatottat edző Kosztasz Canasz irányította. Ugyancsak a kedd esti barátságosok alkalmával tört meg a spanyol válogatott 34 mérkőzés óta tartó hazai pályás veretlenségi sorozata: a csapat Toni Kroos hajrágóljával 1-0-ra kapott ki a világbajnok németektől.
A barátságos meccsek eredményei: Magyarország–Oroszország 1-2, Románia–Dánia 2-0, Írország–Egyesült Államok 4-1, Lengyelország–Svájc 2-2, Olaszország–Albánia 1-0, Portugália–Argentína 1-0, Spanyolország–Németország 0-1, Franciaország–Svédország 1-0, Skócia–Anglia 1-3, Ausztria–Brazília 1-2, Észtország–Jordánia 1-0, Ukrajna–Litvánia 0-0, Görögország–Szerbia 0-2, Szlovénia–Kolumbia 0-1, Fehéroroszország–Mexikó 3-2, Szlovákia–Finnország 2-1, Japán–Ausztrália 2-1.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!