
Fotó: MTI
A Râmnicu Vâlcea-i Oltchimnek hétvégi sikere ellenére már csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra, még akkor is, ha az utolsó fordulóban legyõzi a Gyõrt. A KEK negyeddöntõjének elsõ mérkõzésein az erdélyi együttesek örültek: a brassóiak és a kolozsváriak is legyõzték esélyesebbnek tartott délszláv ellenfelüket. A gyõriek a vendég Lada Toljatti ellen szenvedték el elsõ vereségüket ebben a kézilabdaidényben: 34-33-ra maradtak alul orosz ellenfelükkel szemben. A tartalékosan, többek között a sérült Pálinger és Tomori nélkül felállt magyar csapat annak tudatában lépett pályára, hogy hatgólosnál kisebb vereség esetén már biztosan csoportelsõ, és ez meg is látszott Görbiczék játékán: csak a második félidõ elején vezettek, majd miután remek hajrával 33-33-ra feljöttek, az utolsó percekben két hétméterest is elhibáztak, és végül kikaptak. Az eddig százszázalékos gyõriek veresége az Oltchimet hozta nehezebb helyzetbe, ugyanis a Nürnberget magabiztosan verõ román bajnok hátránya egy pont a második Ladával szemben, és ha az oroszok egy hét múlva legyõzik a vendég németeket, õk játszanak a fináléba jutásért a Németh András irányította Hypo Niederösterreich csapatával, amely a másik kvartettben már szintén biztosan csoportelsõ. A KEK-ben viszont a román csapatok örülhettek: a Brassói Rulmentul 29-27-re nyert a Krim Ljubljana otthonában, míg a Kolozsvári U Jolidon 33-27-re verte a vendég Kaproncai Podravkát. „Gyönyörû nõnapi ajándékot kaptam a csapattól. Rengeteget tanulmányoztuk az ellenfelet, és ennek meglett az eredménye. A siker kulcsa, hogy a lányok végre megtanultak eredményre játszani\" – nyilatkozta Mariana Tîrcã, a brassóiak trénere. Gheorghe Covaciu, a Kolozsvári U Jolidon vezetõedzõje legfõképpen csapata második félidei teljesítményével volt elégedett – félidõben 17-16-ra még a horvátok vezettek. „Nagy sikert értünk el egy jóval tapasztaltabb ellenfél ellen. Ha lelkesedésünk kitart, akkor jó esélyekkel pályázunk a továbbjutásra\" – fogalmazott Gheorghe Covaciu. P. A. Európai kézilabdakupák, Bajnokok Ligája, második csoportkör, 5. forduló, nõk, 1. csoport: Râmnicu Vâlcea-i Oltchim–Nürnberg 39-27, Gyõri ETO KC–Lada Toljatti 33-34. A csoport állása: 1. Gyõr 8 pont, 2. Lada 6, 3. Oltchim 5, 4. Nürnberg 1. Férfiak, 4. csoport: Pick Szeged–Celje 20-19, Barcelona–GOG Gudme 29-24. A csoport állása: 1 Barcelona 8, 2. Gudme 6, 3. Szeged 4, 4. Celje 2. KEK, nõk, negyeddöntõ, elsõ mérkõzések: Krim Ljubljana–Brassói Rulmentul 27-29, Kolozsvári U–Kaproncai Podravka 33-27. Férfiak: Kolding–MKB Veszprém 29-31. Challenge Kupa, negyeddöntõ, elsõ mérkõzések, férfiak: Arkatron Minszk–Resicabányai UCM 27-29, Sporting Lisszabon–Temesvári Poli Izometal 32-22. Nõk: Konstancai Tomis–Brãilai Dunãrea 25-23.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.