2008. december 02., 09:152008. december 02., 09:15
Az olimpiai negyedik helyezett magyarok a legnehezebb csoportba kerültek: a nagy rivális románok után pénteken a pekingi játékokról meglepetésre lemaradó, így most várhatóan kettőzött erővel készülő dán alakulat, majd vasárnap a francia válogatott következik. A kvartettből az első három együttes jut a középdöntőbe, ahová magukkal viszik az egymás ellen elért eredményeket, és a Portugália, Ukrajna, Norvégia és Spanyolország által alkotott négyes továbbjutóival mérkőznek meg az egyik elődöntős helyért. Imre Vilmos, az olimpia után kinevezett magyar szövetségi kapitány – akinek ez lesz az első kontinensviadala – bizakodó volt az Eb előtt. Pozitívum, hogy sikerült elérnie: a világ egyik legjobb kapusának tartott Pálinger Katalin korábbi elhatározását megváltoztatva mégis szerepet vállaljon. Gondot okoz ugyanakkor, hogy Tóth Tímea betegsége és sérülése után még nincs százszázalékos állapotban, Ferling Bernadett várandós, így őt nélkülözni kell, Pigniczki Krisztina pedig lemondta a válogatottságot. Így öten – Pastrovics Melinda, Balogh Barbara, Vincze Melinda, Bulath Anita és Sopronyi Anett – első Eb-jén játszik majd. „Már a csoportból is nehéz lesz továbblépni, hihetetlenül erős a mezőny. Reméljük, hogy a macedón szervezők felnőnek a feladathoz, és nem lesz gond a rendezéssel” – mondta Sinka László, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára.
Radu Voina, a román válogatott kapitánya is elismerte, nagyon nehéz dolguk lesz, így nem akart olyan merész célkitűzést megfogalmazni, amely elmondása szerint negatívan befolyásolná a játékosok teljesítményét – úgy, mint a pekingi olimpián, ahol az éremesélyesnek beharangozott románok végül hetedikek lettek. „Egyes források a második legnagyobb favoritként emlegetnek minket. Ez nem igaz, túlértékeltek, és ez nyomást gyakorol játékosaimra, ezt még a legtöbb tapasztalattal rendelkező kézilabdázók is megérzik. Azt szeretném, hogy a legjobb arcunkat mutatva azon a helyen végezzünk, amelyet megérdemlünk” – nyilatkozta a román válogatott kapitánya.
A visszavonult Ionela Stancát és Steluţa Lucát nélkülöző csapat hétvégén Szerbiában tesztelt, ahol 34-32-re kikapott, majd 31-29-re nyert a házigazdák elleni mérkőzéseken. Voina az utolsó erőfelmérők után kitért a magyarok elleni bemutatkozásra is: „Eleget tudunk a magyarokról, akik örök riválisok, így mindenképpen kiélezett összecsapásra számíthatunk. Még van néhány apró javítanivaló a játékunkon – agresszívebbeknek kell lennünk, és jobban kell összpontosítanunk –, de bizakodó vagyok a nagyon fontos bemutatkozó meccsünk előtt”.
A találkozó a 86. magyar–román párharc lesz: eddig 48 magyar siker, 9 döntetlen és 28 román győzelem született. A két válogatott utoljára az idei pekingi olimpia negyeddöntőjében csapott össze, ahol a magyarok nyertek 34-30-ra.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.