A genfi mérkőzésen döntetlen esetén tizenegyesrúgások következtek volna, ugyanis a törökök és a csehek azonos mérleggel rendelkeztek. Ám Karel Brückner cseh kapitány együttese nem szerette volna a véletlenre bízni, és Koller fejes gólja révén még az első félidőben vezetéshez jutott, majd a 62. percben egy ellentámadás végén Plasil is betalált. A törökök a 75. percben szépítettek, és a csehek visszahúzódását is kihasználva nagy nyomás alá helyezték Cech kapuját. A súly alatt éppen a Chelsea hálóőre roppant meg, aki három perccel a lefújás előtt egy beadást követően kiejtette kezéből a labdát, a gyorsan reagáló Nihat pedig az üres kapuba passzolt. Az egyenlítés hidegzuhanyként érte a cseheket, akik két perc múlva tétlenül nézték, ahogyan Nihat kapura tör, és a bal felső sarokba csavarja a játékszert. A hosszabbításban Volkan kapus fellökte Kollert, ám a piros lap mellé nem járt tizenegyes, mivel a labda nem volt játékban, így a törökök fél óra alatt három gólt lőve jutottak tovább.
Fatih Terim török kapitány nagy ünneplésre szólította fel nemzettársait: „Üzenek az országnak, és arra biztatom az embereket, menjenek az utcákra, ünnepeljék ezt a győzelmet, használják ki az alkalmat. Már a svájciak elleni mérkőzés után mondtam, hogy emlékezni fognak ránk. Most újra ezt mondom”. Karel Brückner hihetetlennek tartotta a vereséget: „A Kollerre épített támadójátékunk nagyon jól működött, de aztán túlságosan visszahúzódtunk. Három percre voltunk a negyeddöntőtől, hihetetlen, hogy így kaptunk ki. Sok hosszú éjszaka kell majd, mire feldolgozom a történteket”. Peter Cech az egész futballidényt elfelejtené. „Hihetetlen idény volt. Egész egyszerűen üldözött a balszerencse. Megsérültem. Mikor felépültem, ismét megsérültem. Végre egészséges voltam, erre jött az elvesztett Bajnokok Ligája-döntő, most meg ez” – kesergett a kapus. A történtek Kollert is megviselték: bejelentette, visszavonul a válogatottól.
A már korábban biztos kiesővé vált svájciak szépen búcsúztak: Hakan Yakin találataival 2-0-ra verték a tartalékosan felállt, csoportelső portugálokat. „Örülök a sikernek, de nem megy ki a fejemből, hogy az első két mérkőzésen is megérdemeltünk volna legalább egy-egy pontot. Svájcnak jó csapata van, fejlődni fog” – nyilatkozta Jakob Kühn, aki ezen a mérkőzésen irányította utoljára a válogatottat – a trénert német Ottmar Hitzfeld követi a kispadon. Luiz Felipe Scolari is bejelentette már, hogy az Eb után elhagyja a portugál válogatottat, ám még itt is maradt tennivalója. „Nyolc játékos helyett a teljes kezdőcsapatot ki kellett volna cserélnem az esetleges sérülések, illetve sárga lapok elkerülése végett. Kockáztattam, nem érte meg” – mondta a brazil szakember, akinek tanítványai közül négyen „sárgultak be” a társrendezők ellen.
Csodáról ír a török sajtó
Csodálatos visszatérésről ír a török sajtó azt követően, hogy a labdarúgó-válogatott bejutott a negyeddöntőbe. „0-2-től a győzelemig” – olvasható a Hürriyet címoldalán. A lap többek között arról ír, hogy örömmámorban úszik Törökország, és a csapat történelmet írt. „Mint egy eposz” – lelkendezik a Milliyet, amely csodát emleget, és az egekig magasztalja Nihat Kahvecit, az est hősét, aki a 87. és 89. percben szerzett két góljával eldöntötte a mérkőzést. A lap szerint nagyon nehéz dolguk lesz a horvátoknak az önbizalommal teli törökökkel szemben.
Az A csoport végeredménye: 1. Portugália 6 pont, 2. Törökország 6 pont, 3. Csehország 3 pont, 4. Svájc 3 pont.
A csoport, 3. forduló: Svájc–Portugália 2-0 (0-0). Bázel, St. Jakob Park, 42 ezer néző. Vezette: Konrad Plautz (osztrák). Gólszerzők: Yakin (71., 83. – 11-esből). Svájc: Zuberbühler – Lichtsteiner (Grichting, 83.), Patrick Müller, Senderos, Magnin – Behrami, Gelson Fernandes, Gokhan Inler, Vonlanthen (Barnetta, 61.) – Hakan Yakin (Cabanas, 86.) – Derdiyok. Portugália: Ricardo – Miguel, Pepe, Bruno Alves, Paulo Ferreira (Jorge Ribeiro, 40.) – Fernando Meira, Veloso (Joao Moutinho, 71.), Meireles – Nani, Quaresma, Postiga (Hugo Almeida, 74.).
n Törökország–Csehország 3-2 (0-1). Genf, Stade de Geneve, 30 ezer néző. Vezette: Peter Fröjdfeldt (svéd). Gólszerzők: Arda 75., Nihat 87., 89., illetve Koller 34., Plasil 62. Kiállítva: Volkan 90+2. Törökország: Volkan – Hamit Altintop, Emre Güngör (Emre Asik 63.), Servet, Hakan Balta – Tuncay, Mehmet Topal (Kazim 57.), Mehmet Aurelio, Arda – Semih Sentürk (Sabri 46.), Nihat. Csehország: Cech – Grygera, Ujfalusi, Rozehnal, Jankulovski – Sionko (Vlcek, 84.), Polak, Matejovsky (Jarolim 39.), Galasek, Plasil (Kadlec 80.) – Koller.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.