
Fotó: Siofokkc.hu
A Magyar Kézilabda-szövetség etikai és fegyelmi albizottsága doppingvétség elkövetésének alapos gyanúja miatt azonnali hatállyal felfüggesztette Orbán Annamáriának, a női NB I-ben szereplő Siófok KC székelyudvarhelyi származású irányítójának játékengedélyét.
2016. március 04., 08:412016. március 04., 08:41
A klub honlapjának csütörtöki, az MTI által idézett beszámolója szerint a 33 éves játékos kérte a B próba elvégzését. „Nem követtem el doppingvétséget! Soha nem doppingoltam, és a gyermekemről való gondoskodásra tekintettel a jövőben sem tennék ilyet soha! Kikérem az ellenőrző B mintát, és ha az érdekeim védelme érdekében szükséges, jogi segítséget is igénybe fogok venni\" – olvasható a kézilabdázó nyilatkozata. Orbán Annamária hozzátette, mindaddig, amíg az ügy kivizsgálása folyamatban van, további nyilatkozatot nem kíván tenni.
A Siófok irányítója 1982. áprilisi 14-én született Székelyudvarhelyen, tizenhat éve telepedett le Magyarországon. Hajdúnánáson kezdett kézilabdázni, 2002-től 2011-ig pedig a Debrecen játékosa volt. A hajdúságiakkal kétszer nyert magyar bajnoki ezüstérmet (2010, 2011), egyszer (2009) bronzérmet, és a Magyar Kupában kétszer játszhatott döntőt (2009, 2011).
2011 augusztusában szerződött Siófokra, ahol 2012-ben bajnoki bronzérmet nyert, 2014-ben pedig a Magyar Kupában végzett a 3. helyen. A 2015-16-os idényben eddig 18 bajnokin és két Magyar Kupa-mérkőzésen játszott, összesen 119 gólt (114+5) szerzett.
A magyar válogatottban 2006. április 7-én Norvégia ellen mutatkozott be, összesen 16 mérkőzésen lépett pályára és 36 gólt dobott. Ilyés Ferenc, a Bajnokok Ligájában érdekelt MOL-Pick Szeged játékosa után Orbán Annamária a második székelyudvarhelyi sportoló, aki szerepelt a magyar kézilabda-válogatottban.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
szóljon hozzá!