„Egy évvel ezelőtt az FRF ajándékgyűjtő központ volt. Az akkori vezetőségnek nem volt marketingosztálya és azt sem tudta, mi az, hogy uniós pályázat” – bírálta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) korábbi irányítóit Răzvan Burleanu jelenlegi elnök hétfői évértékelő sajtótájékoztatóján.
2014. december 08., 17:022014. december 08., 17:02
Az első mandátumát töltő fiatal sportvezető szerint a nulláról kezdték az építkezést, de jó úton haladnak. „Tavaly decemberben a román labdarúgó-válogatott a 32. helyen állt a világranglistán, most a 15. Az Európa-bajnoki selejtezőcsoport első helyén állunk és a játékosokat tisztelet övezi” – vont párhuzamot a sportvezető, aki szerint ez az idei év legnagyobb megvalósítása.
Aggasztja ugyanakkor a hazai klubok pénzügyi helyzete, és csalódott az FRF testületeiben. Első sorban a játékvezetőkkel kapcsolatos elégedetlenségének adott hangot, és leszögezte, a végrehajtó bizottság december 15-i ülésén kielemzik majd a bírói testület jelentését, és jövőre változtatásokra lehet számítani.
„Modern sportmenedzsmentet szorgalmazok. Szeretném, hogy a romániai labdarúgás az európai elithez tartozzon és példát mutasson más sportágak számára is” – hangoztatta Burleanu, hozzátéve, hogy jövő év elején az FRF-nek először lesz hosszú távú stratégiája, és szerinte ez pár év múlva az eredményeken is meglátszik majd.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!