
„Szívrohamveszélyes” mérkőzésen, büntetőkkel nyerte meg a Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabdacsapata 11-10-re a bajnokság Steaua elleni döntőjének negyedik párharcát, és ezzel kiegyenlítette 2-2-re az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálé összetettjét.
2016. május 25., 15:182016. május 25., 15:18
A horvát bírópáros fürkésző szemei előtt kiegyensúlyozottan kezdődő váradi találkozó enyhe vendégfölényhez vezetett, a címvédő Körös-partiak azonban két gólnál nagyobb különbséget nem engedtek a „bakáknak\".
Hátrányukat a harmadik negyed végén Mihnea Gheorghe és Tibi Negrean találataival dolgozták le, de Andrei Iosep edző bukaresti alakulata nem engedte őket meglépni. E helyett az utolsó játékrészben az összesen három gólig jutó montenegrói Murisics juttatta ismét előnyhöz őket, de valahányszor a hazai szurkolók „a szívükhöz kaptak\", Ramiro Georgescu egyenlíteni tudott. A végjátékra pedig már a VSK került kedvezőbb helyzetbe, de eredménytelen támadásuk után, hat másodperccel a vége előtt még azért egy Steaua-próbálkozást is ki kellett bekkeljenek, hogy a rendes játékidő 7-7-es állását szétlövések kövessék.
A „bakák\" ismét karnyújtásnyira kerültek a bajnoki címtől, amikor Markovics lövését Dragoș Stoenescu kivédte, de örömük nem tartott sokáig, mert aztán – az amúgy váradi – Diaconu és Teohari is rontott a szerb válogatott Gojko Pjetlovics hazai kapuja előtt, miközben a VSK utolsó büntetőjét belövő Vojiszlav Csupity eldöntötte a meccset – a VSK egyenlített az összetettben, ezért az aranyéremért a finálé mindent eldöntő ötödik, bukaresti összecsapásán játszanak pénteken.
A szerb légiós szerint idén nagyon minimális a különbség köztük és riválisuk között, ezért jónak tartja, hogy a legvégső találkozó rangsorol. „Nagyon intenzív és megterhelő volt ez a mostani meccs mind taktikailag, mind erőnlétileg. Jobb lett volna egy nap szünet a két meccs között, de ez van. Bukarestben egyenlő esélyekkel mártózunk majd meg a medencében\" – nyilatkozta a lefújást követően. Iosep sem volt csalódott, a tanítványaira büszke edző a szerencse számlájára írja a játék végkimenetelét. „Nincs okunk bosszankodni, mert nagyon jól játszottunk és most várjuk őket Bukarestbe\" – mondta a trónkövetelők szakvezetője.
A finálé első két, fővárosi mérkőzését, mint ismeretes, a Steaua nyerte meg, ám a váradiak szerint abban hathatós támogatást kaptak a játékvezetőktől. Ezért is kért külföldi bírókat a VSK a hazai meccseire, de pénteken minden bizonnyal ismét romániai sípmesterek vezetik majd a mindent eldöntő összecsapást.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
szóljon hozzá!