Hirdetés

Bünteti a bokszföderáció az olimpiai selejtezést

Büntetéssel fenyegette meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) azokat, akik vállalják az indulást a nemzetközi amatőr szövetség (AIBA) által szervezett júliusi olimpiai kvalifikációs viadalon. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 21., 18:262016. június 21., 18:26

Az erre vonatkozó keddi közleményük alapján a venezuelai selejtezőben ringbe szálló profi ökölvívóiknak számolniuk kell azzal, hogy elveszítik az IBF-nél birtokolt címeiket, valamint egy évre törlik őket a ranglistájukról. Az MTI beszámolója szerint a profi világszövetség ezt a döntést azzal indokolta, hogy biztonsági okok miatt továbbra is ellenzik, hogy profik amatőrökkel mérkőzzenek meg.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) a hónap elején szavazta meg, hogy a félprofi bokszolók júliusi kvalifikációs viadalán profi ökölvívók is kvótát szerezhessenek a riói ötkarikás játékokra. Ez egyenes következménye volt annak a profik felé nyitó törekvésnek, amelyet az AIBA korábban a félprofi sorozatok elindításával vetített elő, idén pedig jóváhagyta, hogy Rióban a férfiak fejvédő nélkül lépjenek a kötelek közé. A profik bevonására tett kísérlet azonban nem csak az IBF nemtetszését váltotta ki, hanem korábban egy másik profi világszövetség, a Bokszvilágtanácsot (WBC) vezető Mauricio Sulaiman is veszélyesnek nevezte a két „kategória összeengedését\".

A német Reuters szerint az AIBA a mostani olimpiát egy „kiegészítő szakasznak\" tekinti az ökölvívás fejlődésében, hiszen a riói olimpiai kvalifikáció nagy része már lezárult, a profik mostani bevonása így gyakorlatilag a 2020-as tokiói seregszemlét hivatott előkészíteni. A sűrű program miatt viszont a romániai profi bunyósok már a múlt héten jelezték, hogy nem fognak részt venni a dél-amerikai kvalifikáción.

Az amatőrök utolsó selejtezőtornája épp most zajlik Bakuban, de Răzvan Andreiana (56 kg) már hétfőn vereséget szenvedett a dán Frederik Jensentől. Bogdan Juratoni (75 kg) viszont legyőzte a chilei Joseph Cherkashynt, ezért a keddi nyolcaddöntőben a Dominikai Köztársaság képviselőjével, Raul Sanchezzel bunyózott. A magyarországi öklözők közül Bacskai Balázs (69 kg) az amerikai Paul Kroll ellen nyerve már a legjobb nyolc közé jutott, ahol csütörtökön a német Abbas Baraou ellen lép a kötelek közé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés