
Tavaly a Bukaresti CSM hétméteresekkel legyőzte a Győrt a budapesti BL-döntőben
A hétvégén negyedik alkalommal rendezik meg a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjét a Papp László Budapest Sportarénában, ahol másodszor lehet aranyérmes a Győri Audi ETO KC.
2017. május 05., 10:262017. május 05., 10:26
2017. május 05., 10:272017. május 05., 10:27
A győriek először 2013-ban nyertek BL-t, de akkor még oda-visszavágós rendszerben került sor a fináléra. A következő évben vezették be a nőknél is a négyes döntőt, amelynek azóta rendre a magyar főváros ad otthont. Az első tornán a Győr bizonyult a legjobbnak, a másodikat magyar csapat nélkül rendezték, a harmadik alkalommal, tavaly májusban hétméteresekkel veszítette el a finálét a kisalföldi együttes a Bukaresti CSM gárdájával szemben.
A montenegrói Buducnost Podgorica és a macedón Vardar Szkopje mind a négy Final Fourba bekerült, de a szkopjeiek még egyszer sem jutottak el a végső sikerig.
vagyis a győriek a Buducnost Podgoricával találkoznak. Eddig 16 alkalommal játszottak egymással, négy döntetlen mellett kilencszer a Győr, háromszor a Buducnost győzött. A 2014-es döntőben a Győr 27-21-re diadalmaskodott.
„A BL lebonyolítási formája azt eredményezi, hogy két versenyt kell megnyerned egyben – idézi az európai szövetség (EHF) honlapja Ambros Martínt, a győriek szakvezetőjét. – Amikor a második, a négyes döntő megkezdődik Budapesten, mindaz, ami korábban történt a szezon során, többé már senkit nem fog érdekelni. Minden összecsapás, az összes győzelem vagy vereség a múlté, s csak az számít, mit tanultál belőlük."
A másik ágon a címvédő bukaresti csapat a Vardar Szkopjéval mérkőzik. Ez még csak a negyedik egymás elleni meccsük lesz, tavaly januárban és februárban a macedónok nyertek, a májusi elődöntőben pedig a románok bizonyultak jobbnak.
Az orosz Irina Gyibirova – leánykori nevén Poltorackaja – lehet az első a női mezőnyben, aki játékosként és edzőként is BL-t nyer. A Vardar 38 éves szakvezetője a 2005-ben győztes dán Slagelse, valamint a 2008-as aranyérmes orosz Zvezda Zvenyigorod irányítója volt.
A macedón együttesnek a mostani szezonban – Indira Kastratovic és David Davis után – Gyibirova már a harmadik vezetőedzője. Hasonló a helyzet a CSM-nél is, amely Kim Rasmussen irányításával diadalmaskodott tavaly májusban, a dán tréner azonban az idény végén távozott és a magyar női válogatott szövetségi kapitánya lett. Utódját, Jakob Vestergaardot a csoportkör idején Aurelian Roșca váltotta, áprilisban pedig a svéd Per Johansson ült le a kispadra, sőt már azt is bejelentették, hogy nyártól Helle Thomsen lesz a szakvezető.
A Buducnost két kulcsjátékosáról is tudni lehet, hogy nyáron az egyik nagy riválishoz igazolnak, Cristina Neagu hazatér Bukarestbe, Dragana Cvijic pedig a Vardart választotta.
ugyanis összességében kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel jutottak el az elődöntőig. A Győrnek és a Vardarnak egyaránt egy döntetlenje és két veresége, a Buducnostnak pedig három veresége volt a 11 győzelem mellett.
A BL góllövőlistáját a Vardar szlovén balátlövője, Andrea Penezic vezeti 87 találattal, a legjobb győri, a norvég Nora Mörk a nyolcadik helyen áll 78 góllal.
A magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint a szombati és a vasárnapi meccsek előtt sem lesz helyszíni jegyárusítás, és már az MKSZ internetes felületén is csak korlátozott számban kaphatóak belépők, vagyis minden bizonnyal ismét telt házat jelentő 10 500 néző láthatja a mérkőzéseket.
A budapesti négyes döntő programja:
május 6., szombat, elődöntő:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 16.15
Bukaresti CSM –Vardar Szkopje (macedón) 18.45
május 7., vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 16.15
döntő 18.45
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!