Hirdetés

Budapesten lesz a 2021-es vizes világbajnokság

Budapest rendezheti 2021-ben az úszó-, vízilabda-, műugró, műúszó és nyíltvízi világbajnokságot. A Nemzetközi Úszó-szövetség (FINA) vezetőségének pénteki, barcelonai ülése előtt kiderült, hogy a négy pályázóból kettő, az Egyesült Arab Emírségek és Azerbajdzsán visszalépett, így Dél-Korea és Magyarország maradt az utolsó körben – Kvandzsu a 2019-es vb rendezési jogát, Budapest pedig a 2021-esét nyerte el.

Krónika

2013. július 19., 14:192013. július 19., 14:19

2013. július 19., 14:202013. július 19., 14:20

A magyar prezentáció során elsőként Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ígérte meg, hogy a MOBizottság a következő nyolc évben mindent megtesz a rendezvény sikeréért. Hosszú Katinka világbajnok úszó azt ígérte, hogy 2021-ben ott lesz a magyar csapatban, mert ő már tudja, mit jelent hazai közönség előtt versenyezni. Orbán Viktor miniszterelnök újra megerősítette, hogy a magyar kormány minden garanciát megad a sikeres világbajnoksághoz, és az új, XXI. századi létesítmény a Duna partján a világ úszósportjának fellegvára, méltó otthona lesz.

Budapesten már korábban közölték, hogy amennyiben elnyerik a rendezés jogát, a Dagály strandfürdő térségében korszerű versenyuszoda-komplexum épül. A vb versenyeinek helyszínén az állandó nézőtér 4-5000 fős lesz, amit a világbajnokság idejére 17-19 ezresre lehet bővíteni. A nyíltvízi versenyek házigazdája Balatonfüred lesz. A Barcelonában ülésező FINA-vezérkar kedden a 2017-es junior úszó vb rendezési jogát is Budapestnek ítélte.

A vizes vb idén Barcelonában, 2015-ben az oroszországi Kazanyban, 2017-ben pedig a mexikói Gudalajarában lesz. Magyarország először lesz rendező 2021-ben, Európa-bajnokságot viszont Budapest korábban már négyszer (1926, 1958, 2006, 2010), Debrecen pedig tavaly rendezett. Emellett Budapest 2001-ben is vendégül látta az 1999 óta önálló vízilabda Eb-t, amelynek jövőre is a házigazdája lesz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés