Hirdetés

Budapesten játszanak a székely hokisok

Minden idők legfiatalabb romániai jégkorong-válogatottja utazott el Budapestre, a hétvégén zajló Négy Nemzet Tornára.

Krónika

2013. november 07., 16:152013. november 07., 16:15

Ifj. Antal Előd csapatvezető elmondta, hogy az eredetileg meghívottak közül különböző okok miatt többen nem tudtak megjelenni, helyettük fiatal játékosokat hívtak meg. A tornán a magyarokkal egy vb-csoportban, a divízió I/A-ban szereplő ukrán, illetve az egyaránt divízió I/B-s romániai és lengyel válogatott vesz részt.

Az első két napon a házigazdák nélkülözni fogják szövetségi kapitányukat, Rich Chernomazt, aki az U20-as csapattal – amelyet szintén ő irányít – Szlovéniában vendégszerepel. Így a Jégpalotában pénteken a lengyelek, szombaton pedig a Greg Lindqvist által felkészített romániai válogatott elleni mérkőzésen megbízott segítője, Sille Tamás irányítja majd a magyar nemzeti csapatot.

A romániai keret

Kapusok: Ruczuj Gellért (Csíkszeredai HSC), Tőke Zoltán (Debrecen).

Hátvédek: Bors Huba, Gecse Hugó, Kósa Endre, Salló Alpár (HSC), Mastaleriu Zsolt, Imecs Attila (Brassói Corona), Tamás Nándor (Debrecen), Hodos Detre (Újpest).

Csatárok: Bíró Tamás, Farkas Tamás, Bíró Ottó, Molnár Zoltán, Péter Levente (HSC), Denis Dumitru, Roberto Gliga, Péter Zsolt, Bálint Zsolt (Corona), Fodor Csanád (Ferencváros), Bíró Mátyás, Bíró Gergő (HK Nyitra).

A Négy Nemzet Torna menetrendje, péntek: Románia–Ukrajna (Digi Sport 3, 16.00), Lengyelország–Magyarország. Szombat: Ukrajna–Lengyelország, Magyarország–Románia (Digi Sport 3, 19.00). Vasárnap: Lengyelország–Románia, Magyarország–Ukrajna.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés