2011. április 28., 08:592011. április 28., 08:59
Ennek értelmében Budapest Gödöllő mint társváros közreműködésével adja be a pályázatot, a koordinálást pedig a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) végzi. Az esemény tervezett költségvetési nagyságrendje 11 milliárd forint, a pályázat elnyerése esetén Budapest ebből 2 milliárd forintot vállal. A 2017-es Világjátékokra a nemzetközi szövetséghez (IWGA) május 31-éig kell a pályázatot benyújtani, s előzetesen Budapest mellett Fokváros, Moszkva és Wroclaw is jelezte rendezési szándékát.
A vitában pártállástól függetlenül egyetértettek a budapesti képviselők. Bihary Gábor (MSZP) azt mondta, az ügy és annak hasznai is nagyon fontosak Budapest számára, a Világjátékok megrendezésével a város és az ország arculatát is javítani fogják. A fideszes Velkey György azt hangsúlyozta, hogy a gyerektársadalom mozgásszegényen él, emiatt a betegségek gyakrabban jelennek meg náluk. Ennek visszaszorításában is segíthet a Világjátékok megrendezése.
Csomós Miklós ágazati főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint a rendező város feladata, hogy biztosítsa a versenyekhez szükséges infrastruktúrát, az ünnepségeket, a résztvevők közlekedtetését, elszállásolását, étkeztetését. Az esemény direkt és indirekt bevételeket generál, ugyanis a kereskedelmi, média- és jegyár-értékesítéshez jelentős turisztikai bevétel is párosulhat. A nem olimpiai sportágakat felvonultató Világjátékokon 32 hivatalos és 5-6 meghívott sportág szerepelhet, a négyévente megrendezett sportesemény általában 100–150 ország 3500 versenyzőjének részvételével zajlik, és több százezres, akár milliós nézőszám is kísérheti. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége elnökének 2010-es magyarországi látogatásakor már egyeztettek a pályázat beadásáról. Legutóbb, 2009-ben a tajvani Kaohsziungban rendezték meg a Világjátékokat, a magyar csapat egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett. Legközelebb, 2013-ban a kolumbiai Cali látja vendégül az olimpián kívüli sportágak versenyzőit.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!