Hirdetés

Bronzérmet „zsákolt” a Steaua

•  Fotó: Cjsport.ro

Fotó: Cjsport.ro

A Steaua lett az idei élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság bronzérmese, miután a harmadik helyért zajló párharc bukaresti első mérkőzése után az idegenbeli második összecsapást is megnyerte 63:61-re a Kolozsvári U-BT ellen. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 26., 17:422016. május 26., 17:42

A szerda esti sikert felemás örömmel fogadta a fővárosi együttes, mert bár a dobogós helyezéssel elégedettek, Claudiu Fometescu edző még mindig a döntőről való lemaradásuk miatt bánkódik. Bevallása szerint nem is lepte meg a kolozsváriak elleni két győzelem, keretét ugyanis a bajnoki címre is alkalmasnak tartotta. „De ezt a pályán is bizonyítanunk kellett volna. Túl sok megingásunk volt, még mindnyájunknak tanulnunk kell\" – mondta a szakember.

A házigazda Szamos-partiak eközben érthető csalódottsággal vették tudomásul, hogy hiába hódították el korábban a Román Kupát, a pontvadászatban nem tudtak sikerrel búcsúzni szurkolóiktól. „Ez a negyedik hely a mi csapatunknak elég kevés. Kissé keserűen zárult a szezon\" – idézi a klub hivatalos holnapja Tudor Jucan csapatkapitányt. Szerinte a sérülések és a sok változtatás a keretben rányomta bélyegét a játékukra, de már nincs mit tenniük, „az élet megy tovább\".

Kivetítőn a finálé

Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság egyik fél harmadik győzelméig tartó, jelenleg 1-1-re álló döntője Marosvásárhelyen folytatódik, ahol szombaton és hétfőn is 20 órától lép pályára a Maros KK a Nagyváradi VSK ellen. A találkozókat a DigiSport élőben közvetíti, a bihari megyeszékhelyen pedig a klub a Szent László téren szervez közös meccsnézést.

A „vetítések\" sorozata már pénteken megkezdődik, a Nagyváradi VSK címvédő férfi vízilabdacsapata ugyanis aznap 19.30-kor vívja meg Bukarestben a Steaua elleni finálé mindent eldöntő ötödik összecsapását. Szombat este egyébként – a kosárlabdameccs után – a 21.45-kor kezdődő Real Madrid–Atlético Madrid labdarúgó-Bajnokok Ligája finálét is sugározzák majd a főtéren elhelyezett LED-képernyőn.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés