2010. június 17., 10:052010. június 17., 10:05
Az senkit nem lepett meg, hogy az Ellis Parkban megrendezett meccs dél-amerikai rohamokkal kezdődött, Észak-Korea pedig azonnal felvette a sündisznóállást. Az viszont már a kezdeti, a 3 fokos hidegben csupán néhány percet tartó brazilos hév csillapodása után nyilvánvalóvá vált, hogy a vb előtt szinte teljes ismeretlenségbe burkolózó Észak-Korea focitudó nemzetként mutatkozik be a nyugati világ előtt. Amikor Kim Dzsong Hun csapata megszerezte a játékszert, az ázsiaiak azonnal megpróbálták tisztára játszani a labdát, majd pontos indításokkal hozták játékba legtöbbször Dzsong Te Szét, aki azonnal megpróbált a kapu felé törni vagy mást helyzetbe hozni.
Észak-Korea támadásvezetéseiben is megvolt az a lendület, amelyet korábban a nagy „népellenség”, a vb-t 2-0-s győzelemmel kezdő Dél-Korea játékában lehetett felfedezni. Csakhogy az északiak nem Görögországgal, hanem az ötszörös vb-győztes Brazíliával néztek farkasszemet, így nem véletlen, hogy többször is percekre beszorultak tizenhatosuk elé. Ám ott sem voltak bajban: a selecao tudománya megállt, sem a gyorspasszos, egyérintőzős játék, sem pedig a távoli lövések előkészítése nem ment az agilis, gyorsan reagáló koreaiak miatt. Ez a leginkább Kakát frusztrálta, aki az első félidő derekán két labdát is csúnyán eladott, sokat elárulva csapata lelkiállapotáról. Az is sokatmondó adat, hogy a kapu felületére érkező lövések aránya fél óra elteltével csupán 3-2 volt Brazília javára.
Az észak-koreaiak precíz védekezése miatt Kassai Viktornak, a mérkőzés magyar játékvezetőjének sem akadt problémája. Dungának, a brazil kapitánynak annál inkább, aki ennek ellenére a szünetben nem változtatott. A fordulás utáni első percekben egy veszélyes helyről elvégzett, rosszul meglőtt szabadrúgás miatt volt izgulnivalójuk az ismét nagy lendülettel nekiveselkedő dél-amerikai szurkolóknak. Csakhogy a kezdeti brazilos hév ezúttal – 10 perccel a fordulás után – egy pimasz egyéni megoldás révén gólt eredményezett: a jobb szélen elszáguldó Maicon az alapvonaltól féllépésnyire beadás helyett jobb külsővel a kapura csavart, a teljesen másra számító Ri Mjong Guk pedig tehetetlenül nézte, ahogyan a labda a hálóban köt ki.
A brazil öröm újabb helyzetet hozott, de Észak-Korea nem tört meg. Ezzel együtt az újítás lehetősége messze nem érződött az ázsiaiakon, emiatt pedig a 70. percben már az ellaposodás jeleit lehetett észrevenni az összecsapáson. Csakhogy, mint kiderült, ez fekszik a braziloknak, akik két érintésből gólt varázsoltak – Robinho kiugratását Elano értékesítette magabiztosan. És innen már minden megváltozott: a brazilok felszabadultakká váltak és szinte bármilyen helyzetből gólt akartak rúgni.
Viszont több már nem jött össze nekik, a sikertelen próbálkozások miatt pedig az utolsó percekben leeresztettek a dél-amerikaiak. Ennek köszönhető a csattanó: egy ellentámadás végén először Dzsong Te Sze elől az utolsó pillanatban még mentettek, de Dzsi Jun Nam már megállíthatatlanul tört be a tizenhatosba, és magabiztosan továbbított a hálóba az elfekvő Julio César fölött. Így a minden meccsre gólt ígérő, és Brazília ellen helytálló Észak-Korea teljesítette az első faladatot, miközben a csoport másik meccsén egy unalmas 0-0-t összehozó Elefántcsontpartnak és Portugáliának már nemcsak a brazilok, hanem az eddig számba se vett Észak-Korea játékára is egyedi ellenszert kell kitalálnia.
„Ez a meccs is bizonyította, hogy a mai futballban nincsenek előre lefutott mérkőzések, mindenkivel számolni kell. Az észak-koreai csapat nagyon fegyelmezett és szervezett játékot mutatott be, gratulálok kollégámnak” – mondta Dunga, hozzátéve, hogy elégedett csapata játékával, főként a második félidő alapján. – Az első játékrészben hiányoztak a korábban begyakorolt automatizmusok, a gyors passzok, és ezen javítani tudtunk. A folytatásban természetesen többet akarunk kihozni magunkból”.
„A népünkért is küzdöttünk, sajnálom, hogy nem sikerült pontot szereznünk. Tudomásul kell venni, hogy a brazil a miénknél sokkal rutinosabb csapat, ez pedig ilyen szinten sokat számít” – fogalmazott Kim Dzsong Hun, az észak-koreai együttes kapitánya.
G csoport, 1. forduló: Brazília–Koreai NDK 2-1 (Maicon 55., Elano 71., ill. Dzsi Jun Nam 89.).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.