
Versenygépét már hajóra tette, és megkezdte a visszaszámlálást az ötödik Dakar Ralijára készülő Gyenes Emánuel, aki két év kihagyás után összetettben újra a legjobb húsz között szeretne befutni KTM motorjával a világ legnehezebb terepviadalán.
2014. november 25., 19:342014. november 25., 19:34
A 2011-ben maraton kategóriában győztes szatmárnémeti sportoló azt még ugyan nem tudja, hogy az „ötös” lesz-e az új szerencseszáma, de már tavasz óta készül a dél-amerikai kalandra. „Szerencsére nem vagyok babonás, mert megint a 49-es számmal indulok, mint 2009-ben, amikor pont kiestem” – árulta el a Krónikának. 2007-ben – még Afrikában – a 46. lett, 2011-ben az előkelő 18. helyen, aztán 2012-ben már a 17. helyen végzett az összetettben.
Ugyanazzal a 450 köbcentiméteres KTM-mel – amely voltaképp csak 80 százalékban KTM, vannak ugyanis benne például Honda- és Yamaha-alkatrészek is – rajtol majd el most januárban is. „2012-ben még új volt, azóta csak Tunéziában mentem vele. Azt követően darabokra szedték, és újra összerakták. Olyan, mintha megint új lenne. Örülök is neki, mert az új gyártású motorok sokkal bonyolultabbak, sokkal több az elektronika, nagyobb az esély a műszaki meghibásodásra” – magyarázta.
Mani az elmúlt két évben hiába próbált szponzort találni, az egy privát csapat elindulásához szükséges 60-80 ezer eurós büdzsé nem jött össze. Most helyi támogatással, a szatmárnémeti székhelyű Autonet Motorcycle Team színeiben újra elindulhat. „Mondanom sem kell, hogy mennyire boldog voltam, amikor kiderült, hogy ismét rajthoz állhatok. Azonnal nekiláttam az edzésnek” – idézte fel. Itthon többnyire erőnléti felkészülést végzett, de bevallása szerint sokat segített az is, hogy egész évben folyamatosan motorozott a hazai enduro- és endurokrossz-bajnokságban.
„Júliusban egy hetet Tunéziában voltam edzeni. Akkor reggelente kimentem a sivatagba, és csak délben álltam le tankolni, hogy utána ismét kimotorozzak. Egész nap a dűnék között gyakoroltam, hiszen mialatt két szezont kihagytam a Dakarban, a sivatagban sem jártam. Jó lett volna, ha el tudtam volna jutni egy-két rali-világbajnoki futamra is, de arra nem volt pénz. De van még bő egy hónap a rajtig, van még időm készülni, és szerencsére sérüléseim se voltak az idén” – mutatott rá a 30 éves motoros.
Versenygépét múlt szerdán vitték el Franciaországba, ahonnan három hétig tartó hajóút során jut el Dél-Amerikába. Mani december 28-án indul, és 29-én érkezik meg a tengerentúli kontinensre úgy, hogy motorját majd csak december 30-án látja újra a kikötőben. Mellette amúgy ismét rajthoz áll majd a brassói Marcel Butuza. Kettejüket szerelőik és közös szervizautójuk kíséri majd el a 13 napos ralira.
„Eddigi leghosszabb Dakarom lesz. Pont most néztem, hogy ezúttal nagyon hosszúak az etapok, 1024, 909 kilométeresek. Mostanáig én csak legtöbb 817 km mentem. Felmegyünk ráadásul tengerszint feletti 4700 méteres magasságba is, ahol már nagyon nehéz ilyen technikás szakaszon versenyezni” – figyelmeztetett a sportoló.
Rámutatott, hogy a nagy költségvetésű gyári csapatok a verseny előtti felkészülési időszakban rendszerint elutaznak a helyszínre, hogy megszokják és megismerjék a környezetet, de neki erre nincs anyagi lehetősége. Ő csak Brassóig utazik, ahol 1300 méter magasságban szokott edzeni. „Ez nyilván sokkal alacsonyabban van, mint amilyen majd a Dakaron lesz, de már ennél a magasságnál is érezhető a szintkülönbség” – magyarázta.
Meglátása szerint nehéz lesz számára a hosszú szünet után visszatérni, hiszen még azt sem tudja, hogy közvetlen riválisai mennyit fejlődtek az elmúlt két szezon során, de szerinte ha nem lesznek műszaki problémái, akkor ismét a nemzetközi élvonalban zárhat. „Amíg az időjárás engedi, addig motorozok itthon. Érmihályfalván van egy homokos pálya, ott szoktam gyakorolni. Kihasználom, amíg lehet, és persze folytatom az erőnléti edzéseket. De azért arra is vigyáznom kell, nehogy lesérüljek” – mondta Gyenes Mani.
A 2015-ös Dakar Ralit január 4–17. között rendezik meg Brazíliában, Argentínában és Chilében, 9000 kilométeres távon.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!