
2012. szeptember 20., 11:102012. szeptember 20., 11:10
És ha a portugál hálóőrnek nem jött be a klubváltás, annál jobban szerepeltek a Bragától Kolozsvárra igazoló játékosok: Bastos mellett a bravúros védések sorozatát bemutató Mario Felgueiras volt a találkozó hőse.
A CFR ugyanis a találkozó javát végigvédekezte, az agyrázkódást szenvedett Sougou félidei kiválása uán ugyanis már nem maradt kellően gyors támadója az első félidei lerohanások megismétlésére. A Braga pedig hiába birtokolta 65 százalékban a labdát, hiába tüzeltek játékosai minden lehetséges pozícióból, nem tudta áttörni a CFR tizenhatos előtt felhúzott, a legtöbb lövésbe és passzba belelépő játékosokból álló védőfalát. Négy évvel és négy nappal korábban, Rómában mutatkozott be hasonlóan váratlan, de megérdemelt sikerrel a Bajnokok Ligájában a CFR, csak Juan Emanuel Culio szerepét ezúttal Rafael Bastosra osztották.
Ioan Andone, a CFR edzője bevallotta, hogy a nyáron szinte lemondott az előző szezonban gyengén játszó Bastosról, most viszont örül, hogy nem tette meg. „Szerencsénk is volt, elkaptunk egy gyengébb napot kifogó Bragát, ők azért sokkal többet tudnak, mint amit mutattak. Mi megvalósítottuk, amit elterveztünk, rövid, zárt csapatot alkottunk” – nyilatkozta a meccs után a kolozsvári tréner. Pászkány Árpád, a klub tulajdonosa számára varázslatos este volt bragai találkozó, ám a három pont ellenére még nem gondol a továbbjutásra. „Még túl sok meccs van hátra, majd ha a következő kettőn sem kapunk ki, akkor számolgathatunk. De most a Manchester United jön, és mindenki tudja, ők mit jelentenek a futballban” – vélte a kolozsvári üzletember.
José Peseiro, a Braga edzője beismerte, hogy meglepte a CFR kontrajátéka. „Sokat hibáztunk, a CFR játékosai pedig mintha többen lettek volna a pályán. Hátrányból pedig már nem tudtunk felállni” – mondta a portugál szakvezető.
A csoport másik mérkőzésén a Manchester United egy korai góllal győzte le az Old Traffordon a Galatasarayt, az angol csapat viszont a második félidőben Nani révén egy büntetőt is kihagyott. Az október 2-i második fordulóban éppen a Manchester látogat a CFR fellegvári stadionjába.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló, H csoport: SC Braga–Kolozsvári CFR 0-2 (Bastos 19., 34.), Manchester United–Galatasaray 1-0 (Carrick 7.)
E csoport: Chelsea–Juventus 2-2 (Oscar 31., 33., illetve Vidal 38., Quagliarella 80.), Sahtar Doneck–Nordsjaelland 2-0 (Mkitarjan 44., 76.)
F csoport: Bayern München–FC Valencia 2-1 (Schweinsteiger 38., Kroos 76, illetve Valdez 90+1.), OSC Lille–BATE Boriszov 1-3 (Chedjou 60., illetve Volodko 6., Rogyjonov 20., Olehnovics 43.).
G csoport: FC Barcelona–Szpartak Moszkva 3-2 (Tello 14., Messi 72., 80., illetve Dani Alves 29. – öngól, Romulo 59.), Celtic Glasgow–Benfica 0-0.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.