2010. november 22., 09:452010. november 22., 09:45
Az olimpiai bajnok tornász Borkai az egyetlen jelölt volt az elnöki posztra, 141 igennel és három nem voks mellett választották meg. A 45 éves sportember – aki lólengésben az 1988-as szöuli olimpián és az 1987-es rotterdami világbajnokságon lett aranyérmes, nyújtón pedig Európa-bajnokságot nyert 1985-ben Oslóban – megválasztása után elmondta, tudatában van, hogy nagy felelősséggel jár a MOB vezetése, amelynek eredményessége mellett társadalmi elismertsége folyamatosan nőtt.
Hozzátette: a sport terén várható változás további lehetőséget és felelősséget jelent a MOB-nak, a sportági szövetségekkel, köztestületekkel együtt kell kidolgozni a sportirányítás és a -támogatás új rendszerét. Schmitt Pál az elmúlt 21 évre visszatekintve az egyik legfontosabbnak azt tartja, hogy sikerült a magyar közgondolkodásba beépíteni az olimpiai eszmét. Kiemelte, MOB-elnöki csúcspontjai között szerepel, amikor olimpiai aranyérmet adhatott át, először az 1988-as szöuli játékokon éppen Borkai Zsolt nyakába akaszthatta az első helyért járó medált.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.