
Fotó: Krónika
Az esélyesek köre az elődöntő után váratlanul kettőre szűkült, mivel Gay óriási meglepetésre nem jutott tovább, futamában csak az ötödik helyen ért célba. Powell és Bolt magabiztosan vette az akadályt. A fináléba így három jamaicai, két-két amerikai és trinidadi futó került, valamint a Holland Antillákat képviselő Churandy Martina.
Bolt nem a legjobban rajtolt, de harminc méternél már ő volt elől, a táv háromnegyedénél pedig már ötméteres előnye volt. Fölényére jellemző, hogy körbetekingetve, mellét verdesve „lépegetett” a célba, miközben a többiek között öldöklő harc folyt a dobogós helyért. Gyakorlatilag könnyedén, a végén kiengedve javította meg három századdal a világrekordot.
A második helyre a trinidadi Richard Thompson (9,89), a harmadikra az amerikai Walter Dix (9,91) dobta be magát. „Győzni jöttem ide, ez volt a célom. Mostantól csak a 200 méterre koncentrálok, erre készültem, és meg is fogom csinálni” – nyilatkozta Bolt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.