Bölöni László: jó döntések hatvan éve

– Hogyan ünnepli Bölöni László 60. születésnapját?

– Soha, egyetlen születésnapomon sem volt afféle ereszd el a hajamat féle dínomdánom. Most sem lesz. Feleségem, Klára tatarozza a marosvásárhelyi lakásunkat, én pedig a klubok Golf Kupája – ami nagyjából az egykori UEFA-kupának felel meg – harmadik csoportmérkőzését játszom Omán szultánság egyik csapatával. Szóval dolgozom, készülök, videózom, megbeszélek dolgokat a csapattal. Nagy pezsgőzésről amúgy sem lehet szó, már csak azért sem, mert itt az alkoholt külön engedéllyel lehet beszerezni. Nem azt mondom, hogy nem lenne mivel koccintani, de csak érdekességként jegyzem meg, hogy szűkösen mérik a szeszes italt. Amúgy születésnapomon igyekszem megszerezni egy kis pontocskát a hátralévő két mérkőzésből, ami az első helyről való továbbjutást biztosítaná. Ergo: minden jókívánság a lehető legjobbkor jön.

– Az ember, amikor betölti a 60-at, végez afféle számvetést? Ha igen, mi az, amit a legjobbnak tart az életében és mi az, amit másként csinálna, ha újrakezdhetné?

– Nem készítettem semmilyen számvetést. Eszembe sem jutott. Talán azért, mert még vannak terveim. Titokban azért elárulom, hogy nekem is megfordul a fejemben, hogy az idő mintha gyorsabban telne mostanában. Amúgy azt hiszem, eléggé racionálisan gondolkodtam mindig. Talán ezért nincs nagyon mit sajnálnom, mert nem emlékszem nagy tévedésekre. Sőt meggyőződésem, hogy a lehető legjobban döntöttem, amikor Marosvásárhelyt választottam dicsőszentmártoni pályakezdésem folytatásaként, szerencsés voltam, hogy megismerhettem Klárát, Eszter lányunknál jobbat meg el se tudok képzelni a világon. Úgy érzem, az életemben bekövetkezett változások is jól voltak időzítve. Ha bánok valamit, akkor azt sajnálom, hogy bizonyos dolgokat még inkább kellett volna értékelnem, tisztelnem. Biztos bántottam meg embereket, amire nem lehetek büszke.

– Van olyasmi, ami kimaradt gazdag pályafutásából?

– Kevés. Talán egy világbajnokságon való részvétel még belefért volna vágyaimba. Őszintén: mindazzal, amit a magánéletemben, tanulmányaimmal elértem, elégedett lehetek. Ami a futballt illeti, azt kell mondanom, hogy a vásárhelyi korszak meseszép, izgalmas, őszinte és tiszta volt. A Steaua már egy más dimenziót jelentett; felemelő, észbontó, magával ragadó évek voltak egy nehéz világban. A válogatott a kitartást és a még egy szinttel fennebb lépést jelentette. És mindezt egy ország és ezen belül egy kisebbség képviseletének felelősségérzetével.

– Az egészségen és a jó eredményeken kívül mit kívánhat még magának?

– Azt, hogy minél tovább tudjak adni! Valamit még nagyon szeretnék, de erről csak Klárával beszéltem.

– Ha most az ünnepeltnek kellene ajándékoznia, mit küldene vagy üzenne marosvásárhelyi és erdélyi szurkolóinak?

– Egyet azokból a szép napokból, amit a Ligetben közösen átéltünk: Vásárhely, a szurkolók és a csapat. Lehet, hogy így az illetékesek is ráébrednének arra, hogy a város szégyenfoltjává degradálódott stadiont vétek lenne eltörölni a föld színéről, helyrehozni pedig kötelesség.