Hirdetés

BL: kétgólos hátrányban a Debrecen

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Ledolgozhatatlannak tűnő hátrányba került a Debreceni VSC labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében: Herczeg András csapata 2-0-ra alulmaradt a svájci FC Basellel szemben az újpesti Szusza Ferenc-stadionban (Stocker 34., Xhaka 92.).

2010. július 30., 11:092010. július 30., 11:09

A visszavágót jövő szerdán rendezik – ha a Loki innen is feláll és továbbjut, akkor egy lépésre kerül a BL csoportkörétől, ha viszont nem tudja megfordítani az eredményt, akkor az Európa Liga utolsó selejtezőkörébe kerül át.

Az MTI beszámolója szerint korántsem kezdett megilletődötten a Debrecen, annak ellenére, hogy előzetesen a svájci bajnok Basel együttesét jóval esélyesebbnek
tartották. Coulibaly és Yannick helyzete is jelezte, lehet keresnivalója Herczeg András csapatának, ugyanakkor a túloldalon Frei hatalmas kihagyott ziccere óvatosabb futballra intette a hazaiakat. A vendégek kezdték átvenni az irányítást, ám nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, ám a szerencse velük volt, és egy megpattanó lövéssel megszerezték a vezetést.

A játék képe a fordulást követően sem változott, nagy csatát vívtak a csapatok, igaz, a 70. perc környékétől kezdve egyre fáradtabbnak tűnt a Debrecen. A hajrában mindent megpróbált a piros-fehér alakulat, de nemhogy egyenlíteni nem sikerült, a hátrány nőtt, ugyanis a csereként beállt Xhaka hatalmas gólt lőtt. A Debrecen így nehéz helyzetből várja a visszavágót.

„Az eredményt illetően több volt számunkra ebben a mérkőzésben –  nyilatkozta Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere. – A második félidőben nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, sajnos a Basel csak ennyit engedett nekünk. Egyszerűen nem tudtunk föléjük kerekedni, de úgy érzem, hogy nem érdemelt a csapat vereséget.” A másik oldalon érthetően jóval elégedettebben beszélt Thorsten Fink, a Basel vezetőedzője: „Elégedettek vagyunk az eredménnyel, a BL-ben két góllal nyerni ugyanis erre ad okot. Kicsit még a lábunkban volt a hétvégi bajnoki mérkőzésünk, remélem, fogunk még ennél jobban játszani.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés