Hirdetés

BL: a Stuttgart szertefoszlatta a Temesvár álmait

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nincs még felkészülve az FC Temesvár labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája csoportkörére – ez a legrangosabb európai kupasorozat utolsó selejtezőkörében bizonyosodott be, amikor is a bánságiak hazai pályán, 24 ezer néző előtt 2-0-ra kikaptak a vendég Vfb Stuttgarttól, így számukra gyakorlatilag már csak a tisztes helytállás lehet a cél a jövő szerdán megrendezendő németországi visszavágón.

Páva Adorján

2009. augusztus 20., 11:012009. augusztus 20., 11:01

„Eddig sikerült eljutni – állapította meg Marian Iancu temesvári klubelnök. – Két-három játékosunk megfelelhetne ennek a szintnek, de a többieken meglátszott, képességeik végesek. A németek nem az első góllal győztek le minket, hanem a másodikkal, amely teljes álmatagságban talált minket.” A klubvezető Hleb remek egyéni akcióját emelte ki, amikor is a sváb csapat fehérorosz játékosa a 30. percben átszlalomozott a teljes temesvári védelmen, majd higgadtan pöccintette a hálóba a labdát az elfekvő Pantilimon kapus mellett.

Két perccel ezelőtt Gebhard büntetőt értékesített, miután a temesvári hálóőr elsodorta az egyedül kapura törő Maricát, aki minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Pantilimon érkezése következtében elvágódjon.

Ioan Ovidiu Sabău, az FC Temesvár vezetőedzője először a csapata játékában látott pozitívumokat emelte ki, de a hibák összefoglalása jóval hoszszabbra nyúlt. „Bátorságból jól vizsgáztunk egy ilyen fontos összecsapáson, több veszélyes helyzetet is sikerült kialakítani. Azonban ezúttal nem összpontosítottunk úgy, mint az ezt megelőző, Sahtar elleni párharc során. Nem volt meg a kellő taktikai fegyelem, nem voltunk elég agresszívek.

A második gól után játékosaim ólomlábakon küzdöttek tovább, a játékunk minősége sokat romlott. Így is jó teszt volt, bebizonyosodott, hogy a közönségünk megállná a helyét a Bajnokok Ligájában” – értékelt a bánságiak vezetőedzője, aki nem felejtette el hozzátenni, nagyon kevés esély van arra, hogy Stuttgartban fordítani tudjanak, főleg úgy, hogy Alexa és Artijom Karamjan eltiltás miatt nem játszhat. Mit ismeretes, ha az FC Temesvár elbukja a párharcot, akkor az Európa Liga csoportkörébe kerül át.

Bemutatkozik a Kolozsvári CFR

A győzelem reményében utazott Bosznia-Hercegovinába a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, ahol ma az FK Szarajevóval küzd meg az Európa Liga utolsó selejtezőkörének első mérkőzésén (Digi Sport Plus, 21.15). „Nyerni szeretnénk, hogy már az első meccs során eldöntsük a továbbjutó kilétét, de egy idegenben lőtt góllal párosult döntetlen sem lenne rossz. A bosnyákok harcos csapatot alkotnak, nagyon nehéz otthonukban nyerni, ahol 35 ezer fanatikus drukker buzdítja őket.

A gyepszőnyeg minősége a hírek szerint elég rossz, emellett több hiányzónk is van, ennek ellenére bízom a sikerben” – nyilatkozta Iuliu Mureşan, a mai összecsapáson a sérült Didyt, Dubarbiert, Cabrerát és Deacot is nélkülöző CFR elnöke. A szintén az EL utolsó selejtezőkörében érdekelt Steaua az ír St. Patrickot fogadja (Digi Sport, 20.30), a Dinamo a Slovan Liberecet (Antena 1, 20.45), az FC Vaslui pedig az AEK Athént (RTV 2, 21.00) látja vendégül.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés