Hirdetés

BL: a Fener vár az MTK-ra

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Labdarúgás – Ötvenezer fanatikus török szurkoló előtt kezdi meg szereplését az ezer nézőhöz szokott MTK labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében: a magyar bajnok az elmúlt idényben BL-negyeddöntős Fenerbahce otthonába látogat. Nem kedvezett a szerencse a nyoni sorsoláson a magyar bajnok MTK labdarúgócsapatának: a török Fenerbahcével méri össze erejét a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. Az első összecsapást július 29-én vagy 30-án Isztambulban rendezik, egy héttel később pedig a Hidegkuti-stadionban fogadja Garami József „csikócsapata” a Sárga Kanárikat.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. július 02., 00:002008. július 02., 00:00

 A párharc nem az első a két csapat között: az UEFA-kupa 1999/2000-es idényének első fordulójában, a budapesti 0-0-t követően a holland Henk ten Cate irányította MTK Kenesei Krisztián duplájával 2-0-ra nyert Isztambulban, kiütve a török labdarúgócsapatot.
A Hungária körútiak nem voltak kiemeltek a tegnapi sorsoláson, így a papírforma szerint csakis nevesebb ellenfelet kaphattak. Végül a leginkább elkerülendő gárdák – a Fenerbahce mellett a Glasgow Rangers, a Panathinaikosz vagy a Dinamo Kijev – közül is talán a legnehezebb jutott a kék-fehéreknek. A 17-szeres török bajnok isztambuli élcsapat legutóbb a második helyen végzett a bajnokságban. Eközben a Bajnokok Ligájában menetelt a Fenerbahce: eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét elérve egészen a negyeddöntőig jutott, ahol a később döntőt játszott Chelsea állította meg. A londoni Kékek 3-2-es összesítéssel jutottak tovább, úgy, hogy a törökországi összecsapáson 2-1-re kikaptak. Az elmúlt idény végéig a brazil Zico által irányított csapat hazai pályán nemcsak a Chelsea-t, hanem az azt megelőző ellenfeleit is sorra legyőzte a BL-ben. Az Internazionale, a PSV Eindhoven és CSZKA Moszkva a csoportmérkőzések során, míg az FC Sevilla a nyolcaddöntőben maradt alul a Sükrü Saracoglu-stadionban, amely jövőre az UEFA-kupa döntőjének házigazdája lesz.
A jelenlegi keret legismertebb játékosa a brazil Roberto Carlos, aki korábban háromszor nyert BL-t a Real Madriddal. Mellette a vasárnap zárult Európa-bajnokságon bronzérmes török válogatott öt futballistája tagja a csapatnak, többek között Semih Semtürk, a török bajnokság gólkirálya, aki három találattal segítette csapatát története legnagyobb kontinentális sikeréhez. A napokban egy Eb-aranyérmes is csatlakozhat az MTK ellenfeléhez: bár még nem vált hivatalossá, de Luis Aragonés, a spanyolok szövetségi kapitánya a Fenerbahce trénere lesz – legalábbis a török klubvezetők szerint.
Az MTK szurkolói nem szomorkodtak a sorsolás eredménye miatt, sőt: a sorsolást megelőzően a drukkerek 69 százaléka szerette volna ellenfélként a 101 éves múlttal rendelkező török csapatot a klub hivatalos honlapján lebonyolított szavazás szerint. Garami József vezetőedző elismerte, hogy nem nekik kedvezett a szerencse, ezzel együtt ő sem bánkódott. „A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, nem lesz könnyű dolgunk. Tapasztalatszerzés szempontjából viszont jó lesz ez a két találkozó, 50 ezer néző előtt játszhatnak a fiúk, ami nem mindennapi élmény lesz” – mondta a szakember, aki idén az MTK történetének 23. bajnoki aranyát nyerte meg a nagyrészt fiatal játékosokra építő budapesti csapattal.
Nyonban kisorsolták az UEFA-kupa első selejtezőkörének párosításait is, ahol két magyar csapat volt érdekelt: a Magyar Kupa-győztes Debreceni VSC a kazah Sahtar Karagandával, míg a bajnoki bronzérmes Győri ETO FC a grúz FC Zestafonival méri össze erejét. A debreceniek idegenben játsszák az első mérkőzést július 16-án vagy 17-én, míg a győriek hazai környezetben. A visszavágókat egy héttel később rendezik. Romániai csapat nem érdekelt sem a BL, sem pedig az UEFA-kupa első két selejtezőkörében. A Steaua a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, kiemeltként kapcsolódik be a küzdelmekbe, míg a bajnok Kolozsvári CFR egyenesen a csoportkörben kezd. Az UEFA-kupában érdekelt Rapid, Dinamo, Urziceni-i Unirea és Temesvári Poli a sorozat első fordulójában lép pályára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés