Hirdetés

BL: Oblak-parádé és döntetlen a madridi rangadón

Az Atlético Madrid hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a címvédő Real Madriddal, a Juventus pedig egy góllal verte a vendég Monacót kedden a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Hírösszefoglaló

2015. április 15., 10:552015. április 15., 10:55


A tavalyi döntő „folytatásának” első félidejében a Real alakított ki több helyzetet, de a szlovén Jan Oblak rendre – olykor parádésan – hárított.

Szünet után a horvát Mario Mandzukicot könyökölték le a 16-oson belül, de nem kapott büntetőt az Atlético, amely többet birtokolta a labdát, de csak a hajrában tudott igazán veszélyeztetni. Gól azonban nem született, így a Real várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót. A mostani szezonban hét meccset játszott egymással a két csapat, s az Atlético egyszer sem kapott ki.

A másik keddi mérkőzésen az olasz bajnok és listavezető Juventusnak az 57. percben Arturo Vidal büntetője révén sikerült megtörnie a Monaco ellenállását. Az olaszok kezdőcsapatába kilenc meccs után visszatérő Andrea Pirlót a 74. percben lecserélték.

A folytatást egygólos előnnyel váró torinói gárda 2003 óta először kerülhet be az elődöntőbe. A Juve francia ellenfelekkel szemben továbbra is veretlen otthon, a Monaco pedig ezúttal sem nyert meccset Olaszországban. A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések:

Atlético Madrid–Real Madrid 0-0

Juventus–AS Monaco 1-0 (0-0). Gól: Vidal (57. – büntetőből)

Szerdán játsszák:

FC Porto–Bayern München, Paris Saint-Germain–FC Barcelona (Digi Sport, Dolce Sport, 21.45)


Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés