
A B csoportban listavezető Ferencváros ismét győzött, az A jelű négyesben harmadik Nagybányai HCM viszont újra kikapott a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörében, így négy forduló után a budapestiek közel kerültek a középdöntőhöz, miközben a máramarosiaknak egyre kényelmetlenebb a helyzetük.
2015. november 08., 15:562015. november 08., 15:56
Bár a középdöntőbe az első három helyezettek jutnak tovább, magukkal viszik az egymás ellen elért eredményeket is, ezért a mostani szakasz az európai klubsorozat következő fázisát is befolyásolja.
A szombaton pályára lépő két együttes összecsapása kiegyensúlyozottan indult, de amíg a magyar bajnoknak sikerült már a szünetre tetemes, hétgólos előnyt felhalmoznia a vendég Thüringer ellen, addig az elmúlt szezon romániai ezüstérmese egy góllal vezetett az első félidő végén Oroszországban. A német csapat – amely legutóbb otthon 30-27-re kapott ki a Fraditól – a második felvonásban sem tudta rendezni sorait, ezért az FTC magabiztosan nyert 32-28-ra.
Nem volt viszont ilyen meggyőző a HCM, amelynek a szünet után elrontott támadásai megbosszulták magukat. Az egyenlítés után a Rosztov Don lépésről lépésre elhúzott, és bár a hajrára ismét feléledt a máramarosi együttes, ez már kevés volt ahhoz, hogy visszavágjon a hazai 22-20-as vereségért: 27-26-ra kapott ki az eddig száz százalékos listavezetőtől.
Kvartettjében a HCM egy győzelemmel és három vereséggel két pontnál tart, előtte a sereghajtó Krim Mercatort hétvégén 32-28-ra legyőző Larvik a második. A B csoportban vasárnap este rendezik a Fleury Loiret–Podravka meccset, de annak eredményétől függetlenül a Ferencváros várja az első helyről az ötödik fordulót. Szintén vasárnap koraeste játsszák a Győr–Hypo összecsapást a C előjelű négyesben, valamint a Buducsnoszt–Bukaresti CSM találkozót a D kvartettben.
Meghamisították a jegyeket?
Hamis belépőket árultak a Románia–Olaszország férfi kézilabda-vb-selejtezőre a fekete piacon – közölte a vasárnap esti călărași-i összecsapást megelőző napon a hazai sportági szövetség hivatalos honlapja. A közlemény nem nevezte meg az információ forrását, mint ahogyan arra sem tért ki, hogy lesz-e felelősségre vonás a leleplezés kapcsán, arra viszont figyelmeztetett, hogy a telt házas találkozóra a hatóságokkal együtt szigorú ellenőrzés után engedik be a nézőket. A meccset a 2017-es világbajnokság csoportselejtezőjének második fordulójában rendezik. Ebben a második számú négyesben szombaton Ausztria 32-29-re verte Finnországot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!