Hirdetés

BL: Dortmundban játszik a Real

Dortmundban játsszák a Bajnokok Ligája mai játéknapjának legnagyobb futballrangadóját: a „halálcsoportnak” nevezett, D jelű kvartettben a négypontos Borussia a BL csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában az éllovas Real Madridot fogadja, amely utóbbi 14 BL-meccséből 12-t megnyert.

2012. október 24., 07:342012. október 24., 07:34

A spanyolok ugyanakkor eddigi 23 németországi találkozójukból mindössze egyszer győztek (2000-ben Leverkusenben). A siralmas sorozat megszakadásában oroszlánrésze lehet Cristiano Ronaldónak, a királyi gárda portugál sztárja az elmúlt 9 BL-szereplése során 13 gólt szerzett. A kvartett másik meccsén a csupán egy pontnál tartó Manchester City az Ajaxot fogadja, és az angol bajnok mellett szól, hogy még sosem kapott ki holland csapattól a nemzetközi porondon.

Megyeri Balázs csapata, a görög Olimpiakosz a francia Montpellier, míg a Juhász Rolandot foglalkoztató belga Anderlecht az orosz Zenit vendége lesz szerdán a B, illetve a C csoport „alsóházi” mérkőzésén. Az első két körben a Schalkétől, majd az Arsenaltól elszenvedett vereségek alkalmával Megyeri őrizte a görög együttes kapuját, amely mellett az szólhat, hogy a Montpellier elvesztette az utóbbi három nemzetközi mecscsét otthon, és még nem nyert BL-találkozót. Az utóbbi időben a cserepadra szoruló Juhász csapatának dolgát nehezítheti, hogy a Zenit hazai pályán 16 európai kupameccsen volt veretlen, mielőtt legutóbb 3-2-re kikapott a Milantól. Az eddig egy pontot gyűjtött Anderlecht ugyanakkor az utolsó nyolc BL-találkozójából egyet sem nyert meg.

Az A csoportban a Zágrábba látogató PSG először csap össze horvát csapattal, míg a Portóban pályára lépő Dinamo Kijevben a 37 éves Alekszandr Sovkovszkij 120. nemzetközi mérkőzésén áll majd együttesének kapujában – erre a BL (korábban BEK) 57 éves történetében csak 12 futballista volt képes.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, a mai mérkőzések, A csoport: FC Porto–Kijevi Dinamo, Zágrábi Dinamo–Paris Saint-Germain. Az állás: 1. Porto 6 pont, 2. PSG 3 (4-2), 3. Kijev 3 (3-4), 4. Zágráb 0. B csoport: Arsenal–FC Schalke 04 (Dolce Sport 2, 21.45), Montpellier–Olimpiakosz. Az állás: 1. Arsenal 6, 2. Schalke 4, 3. Montpellier 1, 4. Olimpiakosz 0. C csoport: Zenit–Anderlecht (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, 19.00), Málaga–AC Milan (Digi Sport 3, 21.45). Az állás: 1. Málaga 6, 2. Milan 4, 3. Anderlecht 1, 4. Zenit 0. D csoport: Ajax Amsterdam–Manchester City (Digi Sport 2, 21.45), Borussia Dortmund–Real Madrid (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Digi Sport Hu, 21.45). Az állás: 1. Real Madrid 6, 2. Dortmund 4, 3. Man. City 1, 4. Ajax 0.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés