
A klub történetében először győzött hazai pályán a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata az EuroChallenge Kupában: 90:74-re felülmúlta kedd este a magyarországi pontvadászatban listavezető Paksi Atomerőmű alakulatát.
2013. december 04., 17:192013. december 04., 17:19
2013. december 04., 17:202013. december 04., 17:20
Egy sportcsarnoknyi Körös-parti szurkoló és egy maroknyi vendégdrukker skandálása közepette Cristian Achim legénysége már a találkozó elején magához ragadta az irányítást, Szubotics és Nicoară kosaraival kevesebb mint három perc után már 8:0-át mutatott az eredményjelző. Ekkor a vendégek időkérése még hatékonynak bizonyult – Jones sikeres lepattanóival és McGruder pontjaival ugyanis megkezdték a felzárkózást, még egyenlíteniük is sikerült –, de a vezetést a meccs során egyszer sem tudták átvenni.
Az első negyed végén a Nagyváradi VSK még csak négy ponttal vezetett, ám utána Markovics sorra dobta a helyenként bravúros hárompontosokat, így hamar visszaállt a rend: a hazaiak megléptek, miközben a Paks csak rohant az eredmény után. Igaz ugyan, hogy a vendégek több alkalommal is közel férkőztek a Váradhoz, ám összességében hatékonyabban működött a Körös-parti gépezet.
Cristian Achim edző nem is rejtette véka alá elégedettségét: „90 pontot dobni egy jól védekező csapat ellen kivételes teljesítmény. Nagyon örülök, mert higgyék el, a Paks nem véletlenül vezeti a magyar bajnokságot, rendkívül erős csapat, nagyon értékes játékosai vannak.” A váradiak szakvezetője arra is rámutatott, hogy Szabó hiánya a paksiak keretéből valóban befolyásolta a játékot, ám ahogy azt Braniszlav Dzunics, a vendégek trénere is hangsúlyozta: „egyetlen játékos nem tudja megváltoztatni a mérkőzés sorsát.”
Négy forduló után a VSK hat ponttal áll a B csoport harmadik helyén, mivel a listavezető – a váradi csapat által korábban legyőzött – török Gaziantepnek 71:63-ra hazai pályán is sikerült felülmúlnia a címvédő orosz Szamarát. A Paks jelenleg 5 ponttal az utolsó a kvartettben.
A D csoportban érdekelt Medgyesi Gaz Metan jó eséllyel pályázik a továbbjutásra, hiszen újabb győzelmet pipált ki a BC Kijev ellen. Marcel Ţenter együttese hazai pályán 82:69-re nyert, így egy ponttal lemaradva második a Körmendet 80:70 arányban megverő Moszkvai Triumph mögött. Az EuroChallenge Kupa harmadik romániai részvevője, a Marosvásárhelyi Maros KK szerda este a Cmoki Minszk csapatát fogadja. A kvartett másik összecsapásán a Szolnok 78:76-ra nyert a bolgár Rilszki otthonában.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!