
Michael Schumacher családja továbbra is bízik az egykori Forma–1-es pilóta felépülésében, sőt szerdai közleményük szerint néha egy-két apró, de biztató jel is utal arra, hogy a korábbi világbajnok idővel fel fog ébredni. A német sportember hozzátartozói ismét hangsúlyozták, az ébresztés egy rendkívül hosszú folyamat, ezért mindenkitől türelmet kérnek.
2014. március 12., 14:402014. március 12., 14:40
„Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy Michael át fogja vészelni ezt az egészet, és fel fog ébredni! Néha vannak apró, erre utaló jelek, igaz, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy rendkívül hosszú folyamat, szóval nagyon türelmesnek kell lennünk. Michael súlyos sérüléseket szenvedett – olvasható a család tegnapi közleményében. – Nagyon nehéz felfogni, hogy ő, aki annyi bizonytalan szituációból kijött már, ilyen helyzetbe került, ez rettenetesen fájó. Az már az első pillanatokban egyértelmű volt, hogy egy kemény, hosszú küzdelem vár rá. Mi is részt veszünk ebben a harcban és az orvosok is, akikben maximálisan megbízunk. A folyamat hossza nem számít.\"
Később ismét kifejtették, hogy a jelenlegi helyzetben rendkívül fontosnak tartják Schumacher magánéletének védelmét és hálásan olvassák a rengeteg jókívánságot: „Szívmelengető, hogy ennyi együttérzést, szimpátiát tapasztalunk, hálásak vagyunk a különféle jókívánságokért. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy Michael családja rendkívül törékeny helyzetben van. Emlékezhetünk arra, hogy korábban ő is védte a hozzátartozóit a nyilvánosságtól, védte azok magánéletét. Igyekszünk pozitív energiákat közvetíteni Michael felé, és hisszük, hogy ez segíthet rajta, ahogyan azt is, hogy meg fogja nyerni ezt a csatát.\"
Schumachert – aki 2012 végén vonult vissza véglegesen a Formula–1-től – a franciaországi Méribelben december végén történt balesete után súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, kétszer megoperálták, azóta mesterséges kómában tartják, s január végén kezdték el fokozatos felébresztését.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!