Hirdetés

Bizonyosság a stuttgarti esőben: öreg Raúl, nem vén Raúl

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

H csoport: Spanyolország–Tunézia 3-1 Bő egy órán át érlelődött a meglepetés a stuttgarti esőben, hiszen Tunézia már a 8. percben vezetést szerzett Spanyolország ellen a második csoportforduló zárótalálkozóján.

Gazda Árpád

2006. június 21., 00:002006. június 21., 00:00

Pedig az ibériaiak az ukránok elleni kiütéses győzelmük ellenére sem kezelték le az észak-afrikai együttest, és Mnari kapáslövését is védte Casillas, de a kipattanó ismét az afrikai középpályáshoz került, aki közelebbről már nem hibázott. A félidő hátralévő részében a spanyolok birtokolták többet a labdát, számtalan helyzetet alakítottak ki, de gólt még Xabi Alonso elemi erejű fejesénél sem tudtak szerezni, amikor a játékrész utolsó percében a gólvonalon álló Ajari fejjel tisztázott. A szünetben azonban Luis Aragones pályára küldte a mellőzése miatt eddig zsörtölődő Raúlt, aki 25 percnyi spanyol „invázió” után megtörte a jeget: Fabregas 16 méterről leadott lövését ugyan Bumnidzsel még kiütötte, de a Real Madrid berobbanó csatára elől már nem tudott hárítani. A pszichikailag is összetört tunéziaiak már az egy pont megtartására sem tudtak koncentrálni, öt perccel később ismét a hiperaktív Fabregas ugratta ki Torrest, aki egy csellel becsapta a tizenhatos vonaláig kifutó kapust, majd 15 méterről a hálóba gurított. A kegyelemdöfést is az Atletico Madrid csatára adta meg, amikor a hosszabbítás perceiben értékesítette a visszahúzásáért megítélt büntetőt.
A vereség ellenére Roger Lemerre úgy vélte, igazságos eredmény született. „Önmagunkhoz képest a maximumot nyújtottuk, ám sajnos nem bírjuk el a terhet, ha olyan zavaró tényezők lépnek fel, mint az eső vagy a sok sárga lap, amit összeszedtünk” – mondta az afrikaiak francia trénere. „Bár Lemerre meglepett azzal a húzásával, hogy öt középpályással játszott, végig uraltuk a mérkőzést. Az első játékrészben túlságosan erőltettük az íveléseket, de a második félidőben, Raúl és Fabregas technikája és gyorsasága ellen már nem tudtak mit tenni” – értékelte a találkozót Luis Aragones.

Szakértőnk: Csank János
Csank János, a Győri ETO FC trénere szerint a gyorsan bekapott gól meglepte a jóval esélyesebb spanyolokat, de idővel az eredményen is meglátszott a két csapat közötti különbség: „Hiába vezettek hetven percen keresztül az afrikaiak, volt akkora átütőerő az ibériaiakban, hogy fordítsanak. Szinte az egész meccsen keresztül nagy nyomás nehezedett a tunéziaiak védelmére, amely a végére felőrlődött, elfáradt. Eleinte jól zártak össze, nem ugrottak be Torresék kombinatív játékának, de egy balszerencsés hárítás mindent romba döntött. Egyértelmű, hogy a spanyolok nyerték meg a meccset, és nem a tunéziaiak veszítették el. A találkozónak jót tett a gyors afrikai gól, megláthattuk, mire képes a csupán három csatárral rendelkező Aragones-csapat”.

H csoport, 2. forduló: Spanyolország–Tunézia 3-1 (0-1). Stuttgart, 52 ezer néző. Vezette: Simon (brazil). Gólszerzők: Raúl (71.), Torres (76., 91. – 11-esből), illetve Mnari (8.). Spanyolország: Casillas – Ramos, Puyol, Ibanez, Pernia – Senna (Fabregas, 46.), Xabi Alonso, Xavi – Luis Garcia (Raúl, 46.), Torres, Villa (Joaquín, 56.). Tunézia: Bumnidzsel – Trabelszi, Dzsaidi, Haggi, Ajari (Jahia, 57.) – Namusi, Mnari, Sedli (Gemamdia, 80.), Nafti, Buazizi (Godban, 57.) – Dzsaziri.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés