
Fotó: Krónika
2008. október 29., 00:002008. október 29., 00:00
Az Aspar Team versenyzője számára azonban ezzel nem állt le az élet, ugyanis Valenciában maradt, és a héten már új versenygépét teszteli: 2007 magyar világbajnoka jövőre feljebb lép, és a 250 kcm-s kategóriában áll majd rajthoz egy Apriliával. Az ismerkedés Talmácsi elmondása szerint remekül sikerült. Hétfőn összesen 57 kört teljesített a magyar motoros, és az 55. körben érte el legjobb idejét (1.38.472). Összehasonlításul: a negyedlitereseknél Marco Simoncelli szombaton 1:35.408-as idővel szerezte meg az első rajtkockát ugyanezen a pályán. „Nagyon vártam már ezt a pillanatot, jó érzés volt kigurulni a boxból már egy 250-es géppel. Nagyon sok munka vár ránk, de szépen haladunk – nyilatkozta az első tesztnap után Talmácsi. – Sokkal komfortosabb, kényelmesebb a 250-es nyergében. Azt gondoltam, hogy fizikailag jobban megvisel majd nagyobb motorral ennyi kört elsőre megtenni, de egyáltalán nem fájnak az alkarjaim, ami a leginkább megérezné mindezt”. A 2009-es világbajnoki szezon április 12-én rajtol a Katari Nagydíjjal.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.