Hirdetés

Birkózás: Lőrincz Tamás ezüstérmet szerzett Londonban

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

[HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Eddig minden szempontból ugyanott folytatták a magyar birkózok Londonban, mint ahol a cselgáncsozók abbahagyták. Nemcsak, hogy az ExCel komplexum ugyanazon csarnokában lépnek a küzdőtérre, de ők is egy bronzéremmel kezdtek, majd kedd este Lőrincz Tamás révén egy ezüsttel tették meg a következő lépést.

2012. augusztus 08., 20:512012. augusztus 08., 20:51

A 66 kilós korábbi kötöttfogású Európa-bajnok arcán ráadásul ugyanaz a vigasztalhatatlan csalódottság tükröződött, mint amit Ungvári Miklós szeméből lehetett kiolvasni a dzsúdósok hasonló kategóriájának döntője után.

A dél-koreai Kim Hjeon Vuval szemben elbukott döntőig Lőrincz megállíthatatlanul menetelt. Már az első mérkőzésen kemény ellenféllel, az Eb-címvédő Frank Stäblerrel került össze, de a Cegléden készülő versenyző látványos akciókkal jutott a negyeddöntőbe. Itt az első menetet az amerikai Justin Dashaun Lester nyerte, ám a magyar fordítani tudott, így készülhetett a vb-ezüstérmes grúz Manucsar Chadaja elleni csatára, akin már ismét két menetben jutott túl.

A fináléban viszont állásban nem fért az ellenfeléhez, aki parterhelyzetben nagyon jól birkózott, így nem volt szükség döntő menetre. „Nem hiszem, hogy túlizgulta, a koreai állásból kizárta, és így nem tudta végigvinni az akcióját – elemzett Struhács György, a kötöttfogású szakág vezetője. – Úgy éreztem, az első menetben volt egy kis bírói támogatása az ellenfélnek, de a koreai jobb volt. Remélem, Tamás hamar feldogozza, és örülni fog egy gyönyörű szép ezüstnek”.

Hogy ez mikor történik meg, még Lőrincz Tamás sem tudja. „Álomszerű volt a napom, hiszen a grúzt és az amerikai korában még nem sikerült legyőznöm - mondta leszegett fejjel a második magyar ezüst szerzője. – A menetelés annak volt köszönhető, hogy mentálisan és fizikálisan is nagyon egyben voltam. A döntőt viszont nem tudom megmagyarázni. Állásból nem nagyon fértem hozzá, aztán volt az a lenti helyzet, amikor nem engedte, hogy összefogjam, ami nálunk tilos. A bíró pedig igen sokáig engedte neki ezt, így már csak tíz másodpercem maradt, hogy akciót csináljak, de nem sikerült. A második menetben egy szép akciót hajtott rajtam végre a koreai, így megérdemelte a győzelmet. De nagyon csalódott vagyok, mert soha vissza nem térő alkalom volt ez.” 

K. Cs., London

Birkózás, kötöttfogás, 66 kg: 1. Kim Hjeon Vu (dél-koreai), 2. Lőrincz Tamás, 3. Steve Guenot (francia) és Manucsar Chadaja (grúz). 96 kg: 1. Gasszem Golamreza Rezaei (iráni), 2. Rusztam Totrov (orosz), 3. Jimmy Lidberg (svéd) és Artur Alekszanjan (örmény).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés