
Fültőmirigy-daganatának kezelése miatt lemondott az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Tito Vilanova.
2013. július 21., 14:372013. július 21., 14:37
Ezt Sandro Rosell klubelnök jelentette be pénteken, miután már több spanyol lap is megírta a tréner távozását. Kiemelte: a gyógykezelést nem lehet összeegyeztetni az edzői munkával, ezért nem tud Vilanova tovább a csapat élén maradni. Utódjáról ezen a héten döntenek.
A 44 éves Vilanova az elmúlt években daganatos betegséggel küzdött, az előző szezonban a kezelések miatt két hónapot New Yorkban töltött. A Barcelona vezetőedzője időszakos távolléte ellenére magabiztosan, 100 pontot gyűjtve nyerte meg a Primera Divisiónt, 15 ponttal megelőzve az ősi rivális Real Madridot, a Bajnokok Ligájában viszont az elődöntőben kiesett a Bayern München ellen.
Vilanova a 2011–2012-es szezon végén vette át a most már a Bayernt irányító Josep Guardiola helyét. Utóbbi irányításával – miközben Vilanova volt a másodedző – a Barcelona 2008 és 2012 között kétszer nyert Bajnokok Ligáját, háromszor pedig spanyol bajnoki címet.
Vilanova búcsúbeszédében mindenek előtt a \"csodálatos\" öt esztendőt említette meg, amelyet az első csapat mellett tölthetett, és amely bármely edzőnek az álmai beteljesülését jelentette. \"Nyugodt és erős vagyok, szembenézek a betegségem új szakaszával, és biztos vagyok abban, hogy végül minden rendbe jön. \"Tudom, hogy ezen a »mérkőzésen« nem egyedül játszom csak, s tudom azt is, hogy számíthatok a klub szimpatizánsainak a támogatására, ami segít nekem ezen a hosszú úton, mint ahogyan az már eddig is megtörtént\" – nyilatkozta a tréner, aki köszönetet mondott a felé áradó szeretetért.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!